
Új edző, új csapat, új körülmények, új szezon...

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Lábtempó
- Találatok: 14017
...nagy hirtelenjében ennyi újdonságot tudtunk felsorolni. Bár írhattuk volna azt is, hogy Egerben minden új! Az újdonságok soráról a szezonkezdet előtt azzal a Petrovai Mártonnal beszélgettünk, aki életkorát tekintve akár még játszhatna is. Mindössze 31 éves, az OB-I legfiatalabb vezetőedzője, az OB-I egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező klubja férfi csapatának irányítója.
- Hogy élted meg a felkérést, a kinevezésedet? Nem volt benned egy kis félsz, egy kis drukk?
-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem drukk. Félsz...? Azt nem mondanám. Ahhoz képest, hogy fiatal vagyok, már elég régóta edzősködöm. Először a fiataloknál, az elmúlt években pedig másodedzőként is már. Inkább azt mondanám, hogy nagyon nagy megtiszteltetésként éltem meg. Itt nőttem fel ebben az uszodában, törzsgyökeres egri vagyok. Az a cél, hogy minél több egri nevelés játsszon ebben a csapatban. Persze, hogy megtisztelve éreztem magam, hogy én egriként lehetek ezeknek a srácoknak a vezetőedzőjük. Izgultam! Vártam az első edzést, hogy milyen lesz a munka a fiúkkal. Aztán hamar megnyugodtam, mert nagyon jól éreztem magam, éreztem, hogy elfogadtak.
-Tény, hogy az eddigi munkáimnál lényegesen nagyobb a felelősségem. Az édesapámtól, a szüleimtől, a nagyszüleimtől azt tanultam, hogy a felelősség elől soha nem szabad meghátrálni. Azt hoztam otthonról, hogy merni, dolgozni kell! Akkor pedig az erőfeszítéseknek meglesz a gyümölcse.
-A keret is elég képlékeny volt még a kinevezésedkor. Volt beleszólásod, hogy kikkel szeretnél dolgozni, vagy már készen kaptad ezt a csapatot?
-Az az igazság, hogy az ismert körülmények miatt mi kezdtünk el a legkésőbb együtt dolgozni. Akkor már nem nagyon volt lehetőség igazolni. Beleszólásom leginkább a fiataloknál volt, a többieket úgymond készen kaptam. Egyáltalán nem lehetek elégedetlen a keretet illetően, a lehető legjobb összetételű gárdával dolgozhatok. A velem egykorúak, akikkel még én is játszottam , mint például Sántavy Máté, Kovács Gábor, vagy az elmúlt szezonban is velünk lévő Nikola Murisic, a korábbi válogatott Török Béla, az egy korosztállyal fiatalabb régi egri Lőrincz Bálint rendkívül nyitottak a fiatalok felé. Maximálisan segítik őket, amivel nekem is nagyban megkönnyítik a munkámat. Így már az első két hétben kialakult az a csapaszellem, ami mindennek az alapja kell hogy legyen. Ennek örülök a legjobban, mert a legnehezebb szerintem a szakmaiságon túl, kialakítani egy olyan csapatszellemet, olyan kohéziót, ami meghatározó jó alap a jövőre tekintve.
-A fiatalok közül gyerek, vagy serdülő korukban mindegyikükkel foglalkoztál,tehát ismerted őket...-Rádli Rajmi, Telegdy András - akik más klubból jöttek -, kivételével minden fiatalnak voltam edzője, nem zsákbamacskát vettem, tudtam, hogy mire számíthatok. Ez még a tanulóévük lesz, de rajtam is, de legfőképpen a játékosokon múlik, hogy mennyi plusz munkát lesz képes úgymond belerakni. Az kell ugyanis, hogy mielőbb teljes értékű OB-I-es játékossá váljanak. Ami tőlem telhető mindent megadok nekik. Plusz motiváció ez a többieknek is, akik jelenleg nincsenek a keretben, mert ha minél keményebben edzenek látják, tudják, hogy ők is csapattagok lehetnek.
-Újak a körülmények is! Egy befejezetlen bajnokságot követően, hosszú szünet után jött a BENU Magyar Kupa meccsdömpingje, majd amikor már lehetett volna nyugodtan a bajnoki rajtra készülni, a fél csapat karanténba kényszerült. Egyedül maradtál, mert a segítőd, Jászberényi Gábor is karanténban van. Ki segít ebben a helyzetben?
-Ez a körülmény mindenkinek új, nemcsak nekünk. Sőt azt mondom, hogy ez az egész sportvilágban eddig még soha nem tapasztalt helyzet. Egyedül nem maradtam, mert Egerben sok olyan edző dolgozik, akik képesek segíteni. Elég ha csak a fiatalokkal foglalkozó Tóth Kálmánt említem, de a kupameccseken, leginkább akkor amikor Jászberényi Gábor a kapuban serénykedett, leült mellém a kispadra Biros Péter is, aki a szakértelmével tapasztalatával, tanácsaival sokat segített. Egerben senki soha nem marad magára! Tény és való, hogy a fél csapat a karantén lejártát követően két közös edzéssel a hátuk mögött rajtolnak majd a KSI ellen. Az meg ne tévesszen meg senkit, hogy a kupában simán győztünk a KSI ellen. Fiatal, pörgős jó csapat! Nem lesz könnyű ellenük szombat este.
-Mire számítasz ebben a bajnokságban? Ez most egy sötétbe való ugrás, vagy nagyjából lehet tudni a helyünket?
-A Magyar kupa nem biztos hogy kellő mérvadóként szolgált. Úgy gondolom, hogy decemberre eldőlhet, ki hová sorolhatja magát. Reméljük, hogy addig rengeteg közös munkát elvégezhetünk.
-Azt tartják az idei bajnokságról, hogy nagyon jó meccsek lesznek, mert a negyediktől lefelé nagyon azonos képességű csapatok ki-ki mérkőzései várhatóak. Mit gondolsz te erről?
-Igen, ezt teljes mértékben tudom osztani. Elég ha csak az UVSE példáját említem, akiket mindenki előre leírt, aztán a kupában nagyon jól szerepeltek. Talán a Honvéd és a BVSC akik előrébb tartanak, de velük is éles meccsek lesznek. Ezek a ki-ki mérkőzések pedig nagy hasznára lesznek az egri fiataloknak a fejlődésük szempontjából. Izgatottan várjuk a rajtot. A szurkolóktól pedig elsősorban türelmet kérünk. Ígérjük, hogy olyan képe lesz a csapatnak, ami nagyon szerethető lesz, sok egri fiatallal, korábban Egerben nevelkedett játékossal. Úgy tudom, ebben a szezonban nem lesz belépő. Ingyenes lesz minden mérkőzés. Nagyon várjuk őket, buzdításukkal nagy segítségünkre lehetnek.
/Fotó: Lénárt Márton, archív/