Dr. Weisz Norbert: „A meglévő értékekre építve új szemléletre van szükség”
- Írta: Sütő Gergő
- Hírek
- Találatok: 2368
Tizennyolc évvel ezelőtt pályakezdő ügyvédjelöltként, sportszervezőként és az egri vízilabda szurkolójaként érkezett az Egri Vízilabda Klubhoz. Azóta három elnök mellett dolgozott, bajnoki címeket, kupagyőzelmeket, nemzetközi szerepléseket és nehezebb időszakokat is megélt a klubbal. Dr. Weisz Norbert a 19. szezonját már az EVK elnökeként kezdi. A kezdetekről, az elnöki szerepről, az egri útról, a fiatalokról és arról is beszélgettünk vele, hol szeretné látni néhány év múlva az egri vízilabdát.
– A vízilabdában régóta ismerősen cseng a neved, a szélesebb közönség azonban talán kevesebbet tud rólad. Hogyan kerültél annak idején az Egri Vízilabda Klubhoz?
– 2008-ban diplomáztam Miskolcon jogászként, de már a tanulmányaim ideje alatt tudtam, hogy nem csak jogi területen szeretnék dolgozni, így párhuzamosan elkezdtem sportszervező szakon is tanulni a Testnevelési Főiskolán. Egyértelműen az volt a tervem, hogy ügyvédjelöltként kezdek majd dolgozni, később pedig ügyvéd leszek. Azt mondják, hogy az élethez szerencse is kell, nekem ez megadatott, mert dr. Halmos R. Péter mellé kerülhettem, aki akkor az Egri Vízilabda Klub elnöke volt, és az ügyvédjelölti feladatok mellett a klub működésében is szüksége volt segítségre. Akkor még nem tudtam, hogy nem csak egy munkaszerződést, hanem életre szóló barátságot is kötök.
Ennek most már tizennyolc éve, a 19. szezonomat kezdem a klubnál. Vannak jelenleg olyan játékosaink, akik akkor még nem is éltek, amikor én már itt dolgoztam. A vízilabdán belül ezért valóban sokan ismernek, de én mindig inkább a háttérben dolgozó ember voltam.
– Mit jelentett ez a háttérben végzett munka az elmúlt közel két évtizedben?
– Jogászként természetesen a klub jogi ügyei hozzám kerültek, de nagyon sokat foglalkoztam eseményszervezéssel is. Szerencsére voltak kifejezetten intenzív időszakaink, Bajnokok Ligája-szereplésekkel és más nemzetközi kupamérkőzésekkel, amelyek rengeteg feladatot jelentettek. Az évek során tulajdonképpen a klub működésének szinte minden területébe beleláthattam.
Közben szakvizsgáztam, önálló ügyvéd lettem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen pedig sportjogi szakjogász végzettséget szereztem. Ma önálló ügyvédi irodám van, sportjogászként is dolgozom, és sportjogot oktatok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. Más sportágakban, más klubok mellett is jelen vagyok a munkámmal.
A sport egyébként gyerekkorom óta az életem része. Versenyszerűen kosárlabdáztam, Egerben és az egyetemi éveim alatt is játszottam, és a mai napig kosárlabdázom hobbi szinten. A feleségemmel és a két kislányommal Egerben élünk. Mindig nagyon szerettem ezt a várost, számomra Eger a legjobb hely. Ez is szerepet játszott abban, hogy végül elvállaltam az elnöki feladatot.
– Közel két évtized alatt három elnök mellett dolgoztál. Készültél arra, hogy egyszer te is a Klub elnöke leszel?
– Dr. Halmos R. Péter mellett kezdtem, később Bárány Attila, majd Szécsi Zoltán mellett dolgoztam. Minden időszakban igyekeztem tanulni azoktól, akik mellettem voltak, és bízom benne, hogy közben néha én is tudtam valami újat hozzátenni a klub működéséhez. Mindhármuknak köszönettel tartozom a közös munkáért.
Nagyon sok mindent megéltünk ezekben az években. Óriási sikereket, bajnoki címeket, kupagyőzelmeket, nemzetközi szerepléseket, de természetesen gyengébb időszakokat is. A sport már csak ilyen, nem lehet mindig a csúcson lenni.
Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem fordult meg a fejemben, hogy egyszer akár én is lehetek a klub elnöke, de soha nem maga a tisztség volt fontos számomra. Az volt fontos, hogy dolgozhassak ezért a klubért, mert nagyon szeretem.
Ráadásul én szurkolóként kerültem ide. Amikor elkezdtem dolgozni a klubnál, szinte már mindent tudtam a játékosokról, követtem a csapatot, szerettem az egri vízilabdát. Közben úgy érkeztem ebbe a közösségbe, hogy nem a vízilabda világából jöttem. Ez egy viszonylag zárt közeg, engem mégis az első pillanattól kezdve nagy szeretettel fogadtak az edzők és a klub dolgozói.
Most pedig úgy érzem, eljött az idő, amikor ebből szeretnék valamit visszaadni. Számomra elsősorban ezt jelenti az elnöki feladat vállalása.
– Milyen szemlélettel vágsz bele az elnöki munkába?
– Egy nyitott, megújulásra képes Egri Vízilabda Klubot szeretnék. Olyan klubot, amely továbbra is épít a 116 éves múltjára, őrzi az értékeit és a hagyományait, ugyanakkor képes a változásra és a fejlődésre is. Fontosnak tartom, hogy az EVK továbbra is meghatározó szereplője legyen Eger közösségi életének és a magyar vízilabdának.
A működésünkben vannak olyan területek, ahol változásra van szükség, és elnökként egyértelműen új szemléletet fogok képviselni. Ennek fontos része számomra a klub körüli bizalom helyreállítása is, legyen szó a sportolóinkról, a dolgozóinkról, a támogatóinkról vagy Eger lakóiról. Szeretnénk elérni, hogy visszatérjen az uszodába az egri pólót évtizedekig jellemző baráti, családias szeretetteljes, támogató légkör. Ezt az előttünk álló időszak egyik meghatározó feladatának tekintem.
Közben meg kell őriznünk és tovább kell vinnünk mindazt, ami jól működik és valódi értéket jelent a klub számára. Az Egri Vízilabda Klub közös ügyünk és közös szenvedélyünk.
– Milyen helyzetben veszed át a klub vezetését?
– Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nemcsak az egri vízilabda, hanem általában a sportklubok sincsenek könnyű helyzetben. Éppen ezért szerintem fontos tisztán látni, hogyan épül fel az Egri Vízilabda Klub.
Az egyik alappillérünk az úszásoktatás, az utánpótlás, valamint a szabadidő- és tömegsport. Rengeteg gyermeket tanítunk meg úszni az óvodásoktól az iskolásokig, emellett óriási utánpótlásbázisunk van. Uszodát üzemeltetünk, és nap mint nap komoly munka zajlik azért, hogy ez az egész rendszer megfelelően működjön.
A létesítményeink fejlesztése és üzemeltetése szempontjából az elmúlt időszak a klub egyik legsikeresebb időszaka volt. Ez óriási érték, amelyre a jövőben is építenünk kell.
A másik pillér a versenysport, a felnőttcsapataink. Természetesen ez van leginkább kirakatban, ezt látják a legtöbben. A versenysportnál ugyanakkor nincsenek csodák: megfelelő költségvetésre, támogatókra, stabil gazdasági háttérre van szükség.
A klub jelenleg működik, és nekünk mindenekelőtt ezt a stabilitást kell megőriznünk. A sportfinanszírozás rendszere változóban van, ezért szerintem azok tudnak majd előrelépni, akik megfelelően alkalmazkodnak az új környezethez, és proaktívan keresik a lehetőségeket.
Van egy alapelv, amelyhez mindenképpen ragaszkodom. Az Egri Vízilabda Klub mindig teljesítette azt, amit vállalt. Amióta itt dolgozom, ezt tapasztalom, és ezen természetesen elnökként sem fogok változtatni. Csak olyan kötelezettséget szabad vállalnunk, amelyet teljesíteni is tudunk.
Az Egri Vízilabda Klub elnökének lenni rendkívül megtisztelő, egyben nagyon felelősségteljes feladat is.
– Elnökként mennyire szeretnél közvetlenül részt venni a klub mindennapi működésében?
– A válasz természetesen: igen. De fontosnak tartom, hogy lássuk: egy ekkora klub működtetése csapatmunka. Kávai Zoltán ügyvezető igazgatóként elsősorban a gazdasági működésért és a mindennapi logisztikáért felel, emellett komoly háttérstáb biztosítja a klub és az uszoda zavartalan működését. Biros Péter szakmai igazgatóként, Kovács Gábor pedig uszodavezetőként tölt be meghatározó szerepet a klub mindennapjaiban.
Az én munkámat pedig egy elnökség segíti. Nem szeretnék és nem is fogok egyszemélyben döntéseket hozni. Olyan elnökséggel fogok együtt dolgozni, amelyben különböző területek tudása és tapasztalata találkozik: a vízilabda szakmai oldala, a gazdaság, az üzemeltetés, a sportszponzoráció és az Egerhez, illetve a klubhoz kötődő tapasztalat egyaránt megjelenik. Hiszek abban, hogy ettől lehetnek jók a közös döntéseink.
– Mindkét felnőttcsapatunknál fiatal, erős egri kötődésű magra építünk. Mit jelent ez hosszabb távon?
– Nagyon meghatározónak tartom. Az egyik fő célunk minden évben az, hogy az utánpótlásunkból érkező játékosokat beépítsük a felnőttcsapatokba. Természetesen ennek megvan a megfelelő folyamata, és nagy felelősség hárul a vezetőedzőkre abban, hogy a fiatalok megfelelő játékidőt kapjanak, fejlődjenek, miközben az eredményességet is szem előtt tartjuk.
Eger mindig adott kiváló játékosokat a magyar vízilabdának, és meggyőződésem, hogy ez a jövőben is így lesz, mert nagyon jó utánpótlás-nevelés zajlik a városban. A saját nevelésű játékosokra építeni szakmailag és gazdaságilag is logikus út.
A női csapatunk nagyon fiatal. Természetesen kell mérkőzéseket nyerni, de most talán ennél is fontosabb, hogy ezek a játékosok fejlődjenek, és már a következő éveket is építsük. Jászberényi Gábornál jó kezekben van a csapat, teljes a bizalmunk benne.
A férfiaknál hasonlóan fontos a fiatalok fejlődése. Ott fantasztikus eredménynek tartanám, ha meg tudnánk ismételni a tavalyi legjobb nyolc közé jutást. Erős a mezőny, nem lesz könnyű, de Tóth Kálmánt és a csapatot alkalmasnak tartom erre. Ráadásul már most látható a fejlődés azokon a fiatalokon, akikkel Kálmán az előző szezonban is együtt dolgozott, és ez nem véletlen, véleményem szerint ebben Tóth Kálmán az egyik legjobb.
– Többször előkerült az „egri út”. Mit jelent ez számodra?
– Ez egy újabb olyan dolog, amit kiemelkedően jelentősnek tartok. Amikor egy gyerek belép hozzánk az uszodába, szeretnénk számára utat és lehetőséget kínálni.
Az első lépés, hogy megtanul úszni. Ha valakinél ezután véget ér a történet, már akkor is tettünk valami fontosat, hiszen közelebb vittük a sporthoz és az egészséges életmódhoz. De természetesen szeretnénk, ha minél többen továbbmennének. Lehet valakiből úszó, választhatja a vízilabdát, bekerülhet az utánpótláscsapatainkba, és eljuthat egészen a felnőtt versenysportig.
Ez nem egy elméleti modell. Elég megnézni azokat az életutakat, amelyek Egerből indultak. A teljesség igénye nélkül: Erdélyi Balázs Amerikában tanult egyetemen, közben vízilabdázott, majd úgy tért haza, hogy később válogatott szinten is folytatta. Zalánki Gergő a világ legjobb játékosa lett. Vályi Vanda a női válogatott meghatározó játékosa, Czigány Dóra pedig hosszú, nemzetközi szintű pályafutást tudhat maga mögött.
Azt szeretném, hogy egy nálunk sportoló fiatal lássa: innen nagyon sokfelé vezethet az út.

– És az „egri út” nem feltétlenül ér véget a játékospályafutással.
– Pontosan. Ez legalább ennyire fontos. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk az egyetemmel, így adott a lehetőség arra is, hogy valaki a tanulás mellett folytassa a sportot. Ez a kettős életpályamodell egyik fontos része.
De ott van az edzői út is. Nagyon sok olyan szakember dolgozik ma a klubban, aki korábban maga is végigjárta ezt az utat. Tóth Kálmán, Jászberényi Gábor, Sántavy Máté, Nagy-Pócsi Bianka vagy Kovács Gábor története is azt mutatja, hogy valaki játékosként kap valamit Egertől, később pedig edzőként vagy más szakmai szerepben adhatja tovább a következő generációnak. Ugyanezt a folytonosságot képviselték és képviselik azok a nagy egri szakemberek is, mint például Kelemen Attila vagy Gyulavári Zoltán akik évtizedek óta dolgoznak a klubért.
Ehhez pedig megfelelő hátteret is szeretnénk biztosítani. Az edzők munkája mellett erőnléti és szárazföldi felkészítés, masszőri háttér, dietetika, edzőtermi lehetőségek és egészségügyi infrastruktúra segíti a sportolóinkat.
Az egész modellünkben nagyon erős az egri kötődés. Lokálpatrióta klub vagyunk, és szerintem erre minden egri büszke lehet.
– De nem minden gyerekből lesz válogatott vízilabdázó. Mit jelent az életpályamodell annak, aki végül nem az élsportot választja?
– Beszélgettem erről edzőkkel is, és nagyon közel áll hozzám az a szemlélet, hogy nekünk nemcsak sportolókat kell nevelnünk, hanem embereket is.
Nyilvánvaló, hogy nem lesz minden utánpótlás-játékosból válogatott, vagy élsportoló. De ettől még mindaz, amit a sportban megtanul – a munkát, a kitartást, a közösséghez tartozást, az egészséges életmódot –, végigkísérheti az életén.
Nagyon sok korábbi vízilabdázóval találkozom, akik ma sikeresek az üzleti életben, vállalkozásokat vagy cégeket vezetnek, és évtizedekkel később is emlegetik azokat az utánpótlásedzőket, akik annak idején foglalkoztak velük. Ez óriási dolog. A célunk tehát nem egyszerűen az, hogy jó sportolókat, hanem az is, hogy jó és sikeres embereket neveljünk.

– Ha már nemcsak a következő szezont nézzük: mit szeretnél látni néhány év múlva?
– Ma sportvezetőként borzasztóan nehéz többéves távlatban beszélni, de muszáj magunk előtt látnunk, hová szeretnénk eljutni. Én egy stabilan működő Egri Vízilabda Klubot látok magam előtt. Az egri vízilabda több, mint 110 éves tradíció, ezért számomra nem kérdés, hogy ennek a jövőben is működnie és fejlődnie kell. Látok egy széles utánpótlásbázist, rengeteg úszni tanuló gyermeket, szabadidő- és hobbisportolót, és természetesen látom a felnőttcsapatainkat is. Az Egri Vízilabda Klub felnőttcsapatainak az első osztályban van a helyük.
Hogy azon belül éppen hol tudunk tartani, az már jelentős részben gazdasági kérdés is. Természetesen szeretném, ha egyszer ismét a legjobbak között lennénk, és érmekért küzdenének a csapataink. De ehhez nemcsak a mi munkánk kell, hanem megfelelő gazdasági lehetőségek és kedvező külső körülmények is.
Ha ezek a lehetőségek adottak lesznek, szeretnénk előrelépni. Egy dolgot azonban akkor sem adhatunk fel: az irányt és a filozófiánkat. Lehetnek erősebb felnőttcsapataink, igazolhatunk kiváló játékosokat, de az egri fiatalok beépítése akkor is az egyik legfontosabb feladatunk marad.
Hiszek abban is, hogy Eger önmagában vonzó lehet a játékosok számára. Az edzőink, az infrastruktúránk és az itt folyó szakmai munka miatt fiatalok választhatják ezt a klubot azért, mert itt szeretnének fejlődni. Az egri műhely pedig nemcsak Egernek fontos, hanem a magyar vízilabdának is. Szinte mindig találunk a válogatottakban olyan játékost, aki itt nevelkedett, itt játszott vagy itt fejlődött. Erre nagyon büszkének kell lennünk, és ezt a jövőben is meg kell őriznünk.
– Említetted a régi nagy időszakokat. Visszatérhet még az a hangulat is az egri uszodába?
– Nagyon szeretném. Megéltem olyan időszakokat, amikor szinte nem fértünk el az uszodában. Természetesen akkor más eredményeket értek el a csapataink, ezt is látni kell. De ezeknek a fiatal csapatoknak ugyanúgy lehet és szerintem kell is szurkolni. Célom az is, hogy a szurkolóink újra minél nagyobb számban ott legyenek a lelátón. Hiszek abban, hogy lesznek még telt házas mérkőzések Egerben.
– Ha most egyetlen játékost igazolhatnál Egerbe, bárkit választhatnál, lenne neved?
– Van. Természetesen van.
De hadd ne mondjam el még. Van egy nagy vágyam, és érdekes módon elnökként a legnagyobb célom nem az, hogy egyszer bajnokok legyünk. Természetesen szeretném, hogy újra bajnok legyen az egri felnőttcsapat, de van valami, amit ennél is nagyobb személyes eredménynek, és az egész klub sikerének éreznék.
Erről viszont most még nem szeretnék beszélni, de bízom benne, hogy egyszer egy következő interjúban már lesz lehetőségünk rá.
Fotó: Balla Bence









