
Nem tudjuk eldönteni, hogy melyik a jobb csapata Sabadell, vagy a Mataro. Mindkettő nagyon jó. Tegnap a Sabadell ellen nagyon jól játszottak a lányaink, amit a mérkőzés végén nagy tapssal köszönt meg a közönség. Az önbecsülésen kívül arra is jó volt a tegnapi remek teljesítmény, hogy jobb lett a gólarányunk a Fradiénál. Ezért már a döntetlen is elég ma délelőtt, a harmadik hely eléréséhez. Ez pedig azért lenne jó, mert a második számú európai kupa sorsolásánál eggyel kedvezőbb kalapba kerülnénk. Ez a tétje tehát a mai Fradi meccsnek.
Miénk az első támadás, mivel Szilágyi Dorka elhozta a labdát. Parkes azonnal ötméterest harcol ki, Szilágyi Dorka biztos végrehajtó, 1:0. Aztán hátul blokkol. Két sarokdobást is elvégezhetünk, miután Czigány Dóri és Molnár Daniella lövését tolta az alapvonalon túlra a kapus. A második után Borsi Ilona lőtt a kapuba, 2:0. Gurisatti válaszol, 2:1. Molnár Daniellát állították ki, kivédekeztük az emberhátrányt! Szilágyi Dorka lapos lövése suhant be az alsó sarokba, 3:1. Újabb jó védekezés, támadhatunk. Parkes javára az ötméteres, Szilágyi Dorka a legnagyobb természetességgel lőtt a hálóba, 4:1. Parkes szállítja a kiállítást, Szellák lövését védte a kapus. Parkes ezúttal kiállított. Gurisatti lövését blokkoljuk. Állva hagytuk a Fradit. A tegnapi jó kezdés, most is megvan. Ebből bármi jó kisülhet.
Újra Szilágyi Dorka a gyorsabb a labdára úszásnál. Az első támadásunk eredménytelen, nem úgy a Fradié, 4:2. Czigány Dóra lövése végigcsorgott a gólvonalon, de nem ment be. Kiss Alexandra hárított egy lövést, de a kipattanó után Parkesot kiállították, ami után gólt kaptunk, 4:3. Katona Zsófi harcolt ki kiállítást. Szilágyi Dorka kapufás gólt lő, 5:3. Kellett, mert fogyott az előny. Czigány Dóri óriási mezőnymunkát végez, Katonának játszik be centerbe, de szerelik. Emberelőnyben a Fradi, be is lövik a helyzetet, 5:4. Jancsó lövését védi a kapus. Egyenlít a Fradi, 5:5. Parkesről az előny. Kimarad. A következő támadásból Szilágyi Dorka kapussal együtt belövi, 6:5. A negyed vége előtt öt másodperccel Szilágyi Dorka a hatodik /!/ gólját lövi, 7:5. Térfélcsere.
A Fradinak ítélik a labdát a ráúszás után. Illés Anna nagy gól lő a sarokba, 7:6. Szellák Csenge vállalta át a góllövést Szilágyi Dorkától, 8:6. Katona Zsófi embere a kiállított. Szilágyi Dorka pedig hetedszer is beköszön, 9:6. Fradi gól, 9:7. Szilágyi Dorka fantasztikus! Újra gólt lő, 10:7. Borsi a kiállított, az emberelőnyt kihasználja a Fradi, 10:8. Jancsóról a kiállítás, Kékesi pedig a góllövő, 11:8. Bódi Fruzsina védekezett szenzációsan. Kihagyunk egy emberelőnyt. Kuna Szonja ejtése hullik be, 11:9. Zárkózik a Fradi, 11:10. Páros kiállítás, amiből mi jövünk ki a legrosszabban, mert Parkes kipontozódott. Iszonyatos energiákat mozgósít minden játékosunk, tizenöt másodperccel a negyed vége előtt Gerendás György időt kér. Bódit kiállítják, lejár az idő, vége a negyednek.
Most kell nagyon a labda, Szilágyi Dorka ezt is megoldja, kiegészülünk! Czigány Dóri óriási gólt lő, 12:10. Gyorsan jön a válasz, 12:11. Izgalmak a tetőfokon! Kiállítás, dr. Sike időt kér. Vajon mit találtak ki? Jó volt a figura, de kimaradt. Borsit is elvesztettük. Kiss Alexandra azonban bravúrral hárít. Szilágyi Dorka a negyedik negyed közepén is végigszáguld a pályán, visszahúzzák, kiállítás, de kimarad. Bódi ellen ítélnek ötméterest, ráadásul cserével kiállították, kipontozódott. Ötméteresből egyenlít a Fradi, 12:12. Szellák a kapufára pattint. Parkes nagyon hiányzik, Katona Zsófi hősiesen küzd centerben, és jól is védekezik. Czigány Dóra szerzi vissza a vezetést, negyvenhárom másodperccel a vége előtt 13:12. Gerendás reklamál, Sike időt kér. Illést találja telibe egy lövés, az idő lepereg, Győztünk!
Fantasztikus csata, kiemelkedő Szilágyi Dorottya, de mindenkiről csakis a legnagyobb dicsérettel szólhatnánk. Őrületes energiák mozogtak a vízben, a lányokra ráfér a pihenés. Mert tudják ki lesz a következő ellenfél? Persze, hogy a Fradi, csak most a Magyar Kupa elődöntőjében! Ezt a BL csoportkört a harmadik helyen zártuk, ami önmagában bravúr! Jöhet a sorsolás, egyel kedvezőbb kalapból az EuroKupában! A fantasztikus póló matinét pedig KÖSZÖNJÜK!
Tigra-ZF-Eger - FTC Telekom
13:12 /4:1, 3:4, 4:5, 2:2/
Tigra-ZF-Eger: Kiss A.-, Jancsó, Borsi, Parkes, Molnár D., Katona ZS., Szilágyi Sz., Czigány D., Kékesi, Bódi F., Szellák, Szilágyi D., Dulic. Vezetőedző: dr. Sike József
FTC Telekom: Neszmélyi-, Vosseberg, Máté Zs., Gurisatti, Pőcze, Fartas, Leimeter, Simon-Illés, Kuna Sz., Petik, Milliot Estelle, Dömsödi, Gresó. Vezetőedző: Gerendás György.
A zárónap másik mérkőzésén: Astralpool CN Sabadell - Assolim CN Mataro: 11:12
/Fotó: Nemes Róbert/