
Szólt a taps a lelátóról! Szép volt lányok!

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 1514
Tegnap a Sabadell gyorsan elintézte a Fradit. Velünk ugyanezt tette a Mataro. Amit tudtunk, arról személyesen is meggyőződhettünk, hogy a két spanyol sztárcsapat kiemelkedik a mezőnyből. Jobb ezt a lányoknak is megtapasztalni, mint tíz, tizenöt góllal nyerni egy gyenge ellenfél ellen. A Sabadelltől pedig bőven lesz mit tanulni a mieinknek. A rajtlistánkban annyi változás lesz, hogy kimarad Molnár Daniella és Szilágyi Szabina, helyükre pedig Eve Weston, valamint Párkányi Réka kerül.
Az előmérkőzésnek számító Fradi - Matero mérkőzésről egyelőre csak annyit, hogy kedves gesztusként külön köszöntöttük a játékosok bemutatásánál a születésnapos Keszthelyi-Nagy Ritát.
Bódi nagyszerű szerelésével indult a találkozó. Aztán a másik kapunál ő volt a befejező, de a kapufát találta el. Bódi egyébként mindenhová elkísérte Leitotnt. / Ő volt az, akit a Világliga döntőjében kiállítottak, majd visszaengedték a medencébe/. Szellák, majd Borsi szerelt, Szilágyi Dorka ziccert rontott. Több mint öt perc elteltével került a labda a kapunkba, 0:1. Emberelőnyben, Borsi játszott Czigány Dórához, aki kilőtte a jobb alsó sarkot, 1:1. Emberelőny a kapunk előtt is. Egy ejtés a hosszú sarokba, gól! 1:2. Kimarad egy helyzetünk. Kiss Alexandra nagy védése következett. Emberelőny nálunk. Szilágyi Dorottya szinte térdig kiemelkedik és úgy lő a hálóba, 2:2. Emberelőny nálunk, egy másodperccel a negyed vége előtt, Szellák Csenge bombázott a kapuba, 3:2. Remek első negyed!
Gyorsan egyenlítettek a spanyolok a második negyed elején, 3:3. Czigány Dóra pattintott kapu fölé. Bódit állítják ki Leitonról. Belővik az emberelőnyt, 3:4. Kontra Parkes ellen. Ketten sem tudták megfogni a centert, aki egy félcsavarral a hálóba lőtt, 3:5. Kiállítás Parkesról, Jancsó lövését védi a kapus. Újra Parkes harcol ki kiállítást, Szilágy Dorka bombagólt lő, 4:5. Bódit másodszor állítják ki. Kivédekezzük!. Jancsó is másodszor a büntetőkötelek között. Ez már sajnos gól, 4:6. Páros kiállítás egyik elszenvedője Parkes. Katona is kiáll, Kékesi blokkolja a lövést. Elveszítjük a labdát. Most Borsi kényszerpihenője következik. Szórják a kiállításokat a bírók, eddig tizennégyszer láttak erre okot adó szabálytalanságot. Sajnos ezt is belövik, 4:7. Ebben a negyedben már a Sabadell lőtte a gólokat, 5:1-re nyertek. Térfélcsere!
Katona második kiállításával kezdődött a harmadik negyed, amiből megint a hálónkba került a labda, 4:8. Sajnos akciógólt is tudnak lőni, 4:9. Parkes szállítja az emberelőnyt, Kékesi lövését védi a kapus. Jancsót állítják ki, úgy tűnik Leiton védjegye az ütés, ami megtorlás nélkül maradt.Az emberelőnyt belövik, 4:10. Nálunk kimarad a helyzet, ők belövik, 4:11. Szilágyi Dorkától mindenki átadást várt, ő elnézős gólt lőtt, 5:11. Aztán pedig labdát szerzett, majd kiállítást harcolt ki. dr. Sike időt kért. Borsi lövését védi a kapus. Kiss Alexandra ellen ítéltek ötméterest, de felpaprikázódott és kivédte! Szellák arcába könyököltek, nincs ítélet. Czigány emelkedett magasra és megszerzi a labdát. Kiss Alexandra hárít bravúrral. Újra Czigány szerel, hosszú indítása Szilágyi Dorkáé, aki átjátssza a labdát a másik oldalon szabadon lévő Borsinak, aki nagy gólt lő, 6:11. Vége a negyednek.
Parkesról a kiállítás, és ő lövi a gólt is, nagyszerű egyéni teljesítmény, 7:11. Szilágyi Dorka blokkol, Parkestől elveszik a labdát, mondván késlekedett a szabaddobás elvégzésével. Sajnos a hálónkban a labda, 7:12. Borsi lövése pattan a kapu fölé. Czigány Dóra védekezik kiválóan. Szellák zörgeti meg a spanyol hálót, 8:12. Kiss Alexandra bravúrja. Parkesról a kiállítás, Parkes a gólszerző, 9:12. Nagy kár, hogy jön a válasz, 9:13. Kiállítás, időt kérünk, nem lőjük be. Páros kiállítás, újra Parkes az egyik elszenvedője. Az olasz bíró nem lesz a barátunk! Elkerülhető a gól amit kapunk, 9:14.
Pörögtünk, motiváltak voltunk, helyenként kiválóan játszottunk. Megmutattuk magunkat Európának! Jól küzdöttünk, megizzadt velünk az ellenfelünk. Így még kikapni is lehet, arról nem beszélve, hogy a világ legjobb klubcsapata volt az ellenfelünk! Szólt a taps a lelátóról! Szép volt lányok!
Tigra-ZF-Eger - Astralpool CN Sabadell
9:14 / 3:2, 1:5, 2:4, 3:3/
Tigra-ZF-Eger: Kiss A.-, Jancsó, Borsi, Parkes, Weston, Katona Zs., Párkányi, Czigány D., Kékesi, Bódi F., Szellák, Szilágyi D., Dulic. Vezetőedző: dr. Sike József.
Astralpool CN Sabadell: Ester Ramos-, Ortiz Reyes, Leiton Arrones, Van der Sloot, Serrano Valverde, Casado López, Ruiz Barril, Garcia Godoy, Forca Ariza, Ortiz Munoz, Pérez Vivas, Gonzalez Lopez, Carrasco Sallent. Vezetőedző: Dani Ballart
Az első mérkőzésen: Assolim CN Mataro - FTC Telekom 16:8
/Fotó: Lénárt Márton/