Fél perccel a vége előtt még kettővel égett az Eger, aztán jött a csoda.
A férfi bajnoki finálé árnyékában egy másik egri mérkőzést is rendeztek szombat délután, méghozzá a női OB I. ötödik helyéről döntő párharcának első mérkőzését. A Bitskey-uszodában így aztán a ZF-Eger-EKF ellenfele a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas együttese volt.
Habár a találkozó a kötelező győzelem kategóriájába tartozott, elég nehézkesen indult a játék. Majd’ három percnek kellett eltelnie, amíg a házigazda Veréb Alexandra emberelőnyös góljával megszerezte a vezetést, nem sokkal később pedig jött is az egyenlítés.
Aztán megint Veréb került reflektorfénybe, aki ezúttal akciógólt szerzett, hogy a következő támadásból dr. Dalmády Szandra egalizáljon ismét. Amikor a második negyed elején Ráski Lilla és Rebecca Parkes is eredményes tudott lenni, először vezetett kettővel a sárga-kék együttes, sokan pedig az hittük, most indul be a gépezet.

Hát nagyot tévedtünk. Ugyan egy vendég találat után Czigány Dóra büntetőből ismét közé tette a kettőt, mégis egy tizenhárom perces gólcsend következett egri részről. Ezalatt a szegediek hármat is berámoltak, Miklós Dóra akciója pedig azt jelentette, először vezetnek a Tisza-partiak (5-6).
Közben az utolsó játékrész is elkezdődött, Czigány megúszásával pedig ismét egálnál jártunk. Csakhogy Lengyel Dominika sikeres ötméterese, valamint Rudics Boglárka egyéni villanása addig nem látott válságot eredményezett. Kevesebb, mint három és fél perccel mínusz kettőnél pedig elég nehéznek tűnt a feladat.
Nehéznek, de nem megoldhatatlannak. Az idő ugyanakkor egyre jobban telt, és már csak egy minutum maradt hátra. A vége óriási izgalmakat és fordulatot hozott, hiszen Czigány Dóra huszonhét másodperccel a végső dudaszó pillanata előtt szabaddobásból zárkóztatta egyre csapatát, majd egy ügyes labdaszerzésnek hála, Rebecca Parkes még időben ki tudott egyenlíteni.
Jöhetett így tehát a büntetőpárbaj, amelyben érthető módon már a mieinknél volt a lélektani előny. Nos, ami a Szentes ellen nem ment, az most összejött, ötből ötöt vágott be Kelemen Attila és Rüll Csaba alakulata, míg a másik oldalon kétszer is hibáztak (Kiss Alexandra két védésének köszönhetően), ezért nagy csatában, de a ZF-Eger-EKF került előnybe.
Mestermérleg az agriasport.hu alapján:
Kelemen Attila: - Gratulálok a Szegednek, de 1-0-ide...
Barna Tamás: - Kezünkben volt a győzelem. Sajnálom a 8-6-os vezetésünk után a végén kapott 2 gólt. Extrán felül teljesítettünk, kiemelkedően jó volt a hátrányos védekezésünk. Szegeden megpróbálunk nyerni.
|
A mérkőzés jegyzőkönyve: OB I., nők, rájátszás az 5. helyért, 1. mérkőzés ZF-Eger-EKF – Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas 8-8 (2-2, 3-2, 0-2, 3-2) b.u.: 5-3 Eger, Bitskey-uszoda, 50 néző. V.: Pásztor A., Veilandics Z. EGER: Kiss A. – Zajácz, Veréb 2, Szeredi, Ráski 1, Parkes 2, Czigány 3. Cs.: Pócsi, Szívós P., Kékesi, Szűcsné Fekete, Miklós R. Edzők: Kelemen Attila, Rüll Csaba. SZEGED: Szikora – Miklós D. 1, dr. Dalmády P., Rudics 1, Lengyel A., Lengyel Dominika 3, Tóth P. 1. Cs.: Tóth E. – dr. Árkossy, Lengyel Dorottya 1, dr. Dalmády Sz. 1, O-Nagy. Edző: Barna Tamás. Gól – emberelőnyből: 14/3. ill. 8/0. Ötméteresből: 1/1. ill. 1/1. Kipontozódott: Veréb a 29., Miklós D. a 32. percben. Kiállítva (végleg cserével): Miklós R. a 31. percben. Az eredmény alakulása: 1-0, 2-1, 4-2, 5-3, 5-6, 6-6, 6-8, 8-8. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0, a ZF-Eger-EKF javára. |
(FOTO: Szántó György, archív)












