
Rangadó után, kötelező győzelem. Habár el ne felejtsék a fiúk edzőjük intelmét, ami szerint a fiatalokból álló ellenfél ellen egy pillanatra sem szabad leengedni. Mindenkitől elvárja a száz százalékos teljesítményt. A nyáron igazolt fiatal kapus, Borbély, meggyógyult, így leülhet a Komjádi uszoda kispadjára. Dóczi viszont nem utazhatott el a csapattal a fővárosba, miután most ő betegedett meg. Helyette Moldisz Milán került a keretbe. A többiek ugyanazok, akik a miskolci csatát megvívták.
Magabiztos első negyed után, kissé nyögvenyelősre sikerült a második játékrész. Történt, hogy Murisiccel nem igazán tudtak mit kezdeni a sportiskolás fiatalok Az első negyedben három találatot szerzett, valamint betalált Rádli és Spitz is. Kaptunk ugyan két gólt, de 5-2-vel fordulhattunk. A második negyed elején alig akart sikerülni valami. Kihagytunk egy ötméterest és a lövéseink nem találtak célba. Ha Murisic nincs résen, könnyen meglepetés születhetett volna. Centerünk azonban kétszer is betalált, s a negyed zárásaként Sudár lőtt gólt, ezzel döntetlenre hozva a negyedet.
A harmadik játékrész hazai góllal kezdődött, amit Gólya találata egyenlített ki. Ezek után az önmagát és meghatározó jó formáját kereső Krijestorac kétszer is betalált. Sárit azonban négy percre kiállították és ötméterest ítéltek ellene. Ezzel ez a negyed is döntetlenre végződött.
Ha valakiben bármilyen csekély kétely támadt, azt gyorsan eloszlatta Gólya és Rustamov gólja a negyedik negyedben. Murisic és Rádli találatára két válasz jött, így alakult ki az öt gólos különbség.
Tóth Kálmán: Fontos mérföldkő volt ez a mérkőzés számunkra. Sikerült nyerni, néha magabiztosan, néha döcögősen játszva, de így tudjuk folytatni azt a munkát, amit elterveztem. Nagyon sok feladatunk van az elkövetkezőkben, hogy végleg kiegyenesedjünk. Murisic teljesítményéről annyit, hogy a meccs végén megtapsolta a csapat. A társak elismerése pedig sokat ér!
E.ON OB-I, férfiak, 2. forduló
KSI - Tigra-ZF-Eger
10-15 /2-5, 3-3, 3-3, 2-4 /
Budapest, Komjádi Uszoda
Játékvezetők: Kun György, Csizmadia Zsolt
KSI: Fejes, Szőke 1, Cseh, Mihv 1, Balogh, Pető 2, Niklász 1, Benedek 1, Bede 1, Irczfalvi 1, Nagy Z. 1 Irmes, Peták, Csite. Vezetőedző: Horváth János
Tigra-ZF-Eger: Krémer-, Rádli 2, Biros S., Sári, Sudár 1, Moldisz, Rustamov 1, Spitz 1, Gólya 2, Murisic 6/!/, Krijestorac 2, Mészáros B., Domokos, Borbély. Vezetőedző: Tóth Kálmán
Gól - emberelőnyből: 6/10, ill.: 4/5
Gól - ötméteresből: 1/2, ill.: 0/1
Kipontozódott: Sári
/Fotó: Lénárt Márton, archív/