Minden elismerés és tisztelet azoknak a szurkolóknak, akik felkerekedtek és Dunaújvárosban biztatják a csapatot. Voltak akik a klubunk indította szurkolói buszt vették igénybe közlekedési eszközként, s voltak akik egyénileg vágtak neki az útnak. Biztosan sokat segít majd a lányoknak, hogy idegenben is felharsan majd a Hajrá Eger!
A két válogatott center Parkes és Mahieu gyors gólváltásával kezdődött a találkozó, 1-1. Aztán a hazaiak akciógóllal szerezték meg a vezetést, 2-1. Már két gól a hazaiak előnye, Dobi is akciógólt ló, 3-1. Pogonyi lövését védi Maczkó, majd a következő próbálkozását blokkolják. Parkes harcolt ki emberelőnyt, sajnos azonban kimarad. Szilágyi Dorottya veszi kézbe az irányítást és közben nagy gólt lő, 3-2. Ez az első negyed végeredménye, ami megmutatja, hogy ádáz küzdelem lesz itt!
Azt már megszokhattuk, hogy Szilágyi Dorottya hozza el a labdát ráúszásnál. Ezúttal azonnal kettős emberelőnyt kapunk, amit Szellák Csenge értékesített, 3-3. Parkes jól játszik, megint kiállítják az emberét, Bódi pedig a hálóba lő, vezetünk, 3-4! Ezeket az emberelőnyöket gyakorolták a mérkőzés előtti utolsó edzésen. Szilágyi elől, hátul, most éppen hátul hárít egy lövést. Garda azonban akciógóllal kiegyenlít 4-4. Belorio rögtön válaszol, 4-5. Ezt a forgatókönyvet - még ha izgalmas is -, elfogadjuk! Sótit másodszor állítják ki, de kivédekezzük az emberhátrányt. Torma Luca hárít egy lövést, az ellentámadásból pedig újabb gólt lövünk Belorio révén! Bravó! 4-6. Katonát állítják ki, de Torma ezúttal is hárít! Pogonyit állítják ki, öt másodperccel a negyed vége előtt, ami már nem elég semmire, vége. Ezt a negyedet 4-1-re nyertük, ami nagy fegyvertény!
Szellákot állítják ki a térfélcserét követően, amiből eredményesek a hazaiak, 5-6. Parkes harcol ki emberelőnyt, s ha már kiharcolja, akkor be is lövi, 5-7. Torma üti a kapu fölé a labdát, sarokdobás. Bódi ellen ötméteres, a második hibája, be is lövik, 6-7. Szilágyi hárít egy szabaddobást. Kimaradt emberelőnyök után Belorio lő akciógólt, 6-8. Torma Luca újabb védése. Belorioról állítják ki Mahieut, Sike József időt kér, két és fél perc van még hátra a negyedből. Kimarad a fór. Pogonyi ellen büntető, belövik, 7-8. Belorio pedig ma az akciógólok mestere, immáron negyedszer talál a hálóba, 7-9. Döntetlennel, 3-3-al zárul a negyed.
Parkes harcol ki ötméterest a záró negyed elején, azonban nem lőjük be! Csak nehogy ez a gól hiányozzon a végeleszámolásnál! Nem fog! Szellák akciógólt lő, 7-10. Sótit állítják ki már harmadszor, elvesztettük. Torma véd emberhátrányban, nagyon fontos momentum! Pláne meg úgy, hogy Weston a másik kapunál a hálóba vágja a labdát, 7-11. Katonát is elvesztettük, őt is harmadszor állítják ki. Torma ezt is hárítja! Ez már a tizenkettedik védése! Szilágyi Dorka szerel pont a negyed felénél. Bódihoz játszik, akinek emberét kiállítják, Parkes Rebecca pedig a hálóba lő 7-12. Erősen fogyatkozunk, ezúttal Bódit veszítettük el harmadik kiállítása miatt. A forgatókönyv ugye már ismerős: TORMA véd! Weston őrzőjét állítják ki, Sike József időt kér. Kettő perc, tizennyolc másodperc van hátra. Kimarad az előny, az ellentámadásból pedig Garda lő akciógólt, 8-12. Borsi ellen ötméteres! Jó lesz vigyázni! Szerencsére kimarad. Balogh Villő a kapunkban és megszerzi a labdát. Alig egy percre a bronzéremtől! Sőt vége, Bronzérmes a Digi Eger női csapata! Úgy látszik Dunaújvárosban jobban megy! Gratulálunk a lányoknak!
Mestermérleg:
dr. Sike József: Ebben a bajnokságban háromszor nyertünk Dunaújvárosban. Aki erre képes, az megérdemli a bronzérmet. Tavaly bajnokságot nyertünk, pedig senki nem hitt bennünk Ezt követően a klubvezetés úgy döntött, hogy fiatalítunk, új csapatot építünk. Igazoltunk a tabella végéről nagyon fiatalokat. Ezek a lányok óriásit fejlődtek, ma már itt vannak a top 4-ben. Torma Luca ma is úgy védett, ami klasszis teljesítmény, de említhetném Sóti Lilit is. De ezt most hagyjuk, majd megbeszéljük higgadtan, most ünnepelni kell, mert van mit. Korábban is elmondtam ez a bronz vetekszik a tavalyi arannyal!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
MOL Női OB-I, 3. mérkőzés a bronzéremért
DFVE - Digi-Eger
8-12 /3-2, 1-4, 3-3, 1-3 /
Dunaújváros, Fabó Éva Uszoda
Játékvezetők:
Debreczeni Nóra, Csanádi Zsolt
DFVE: Maczkó-, Jonkl, Kardos, Dobi 2, Horváth, Mahieu 1, Szabó 1, Garda 4, Kardos, Somogyvári, Pál, Sümegi, Cuk, Eikel. Vezetőedző: Vad Lajos
Digi-Eger: Torma-, Szilágyi D. 1, Borsi, Parkes 3, Sóti, Katona, Weston 1, Bolerio 4, Lendvai, Bódi 1, Keserű, Szellák 2, Pogonyi, Balogh. Vezetőedző: dr. Sike József
Gól - emberelőnyből: 2/10, ill.: 5/11
Gól - ötméteresből: 2/3, ill.: 0/1
Kipontozódott: Szabó, Somogyvári, ill.: Sóti, Katona, Bódi
/Fotó: Lénárt Márton/