Hagyományosan a férfi Magyar Kupa selejtezőivel indul az új szezon. A ONE-Eger csapata a B csopoortba kapott besorolást. Tegnap este az ELTE-BEAC ellen le is játszották az első mérkőzésüket. A nézőtéren meglehetősen sokan foglaltak helyet, kíváncsian a hazai csapat teljesítményére, meg már hiányoztak az Egerben mindig nagy érdeklődésre számító tétmeccsek.
Senki nem számított sziporkázó színvonalra, hiszen ez még csak a kezdetek kezdete, és a csapatok meglehetősen kemény felkészülésen vannak túl, ahogy a szakmában fogalmaznak: munkából jönnek. Amit várt a nézősereg azt meg is kapta. Magabiztos egri győzelmet. Örömmel konstatálták, hogy a régiek közül Rádli Rajmund nem veszítette el góllövő formáját, hiszen a találkozó első négy góljának a szezrzője ő volt. Új kedvencek is születőben, mert a még csak tizennyolc éves Moldisz Milán neve egyre gyakrabban hallatszott. Meg kell említeni azt is, hogy a még serdülő korú Aggod Balázs is kiválóan mozogott.
Mestermérleg:
Tóth Kálmán: Valamivel többet vártam úgy támadásban, mint védekezésben. Az első tétmérkőzésnek, így augusztus végén megfelelt, de a Kaposvár ellen több kell.
ELTE-BEAC - ONE-Eger
7 - 12 /2-3, 1-4, 2-2, 2-3 /
Eger, Bárány Uszoda 300 néző
Játékvezetők:
Homonnai Dániel, Fejős Róbert
ELTE-BEAC: Szabó-, Magyar 1, Herczeg 2, Gidófalvy, Róna, Búzás, Horváth A., Sándor B., Széphalmi, Vincze, Szőke 2, Kedves 2, Várhegyi, Kecskeméti. Vezetőedző: Bóbis Máté
ONE-Eger: Borbély-, Rádli 4, Klebovicz 1, Takács, Bright Sean 1, Berényi, Szalai 2, Moldisz 1, Salamon 1, Bikki-Petró, Callum 1, Mihal Marco 1, Nagy K., Aggod. Vezetőedző: Tóth Kálmán
Gól - emberelőnyből: 4/10, ill.: 5/7
Gól - ötméteresből: - ill.: 2/2
Kipontozódott: Vincze, ill.: Moldisz, Callum
/Fotó: Huszár Márk/












