Petrovai Márton és Somhegyi Noémi tanítványai sem hibáztak a regionális gyermek bajnokságokban.
Eredmények:
Dél-keleti Gyermek Bajnokság I., Piros-csoport, 2. forduló Dynamo Ungvar (ukrajnai) – ZF-Eger 7-14 (1-4, 2-2, 3-5, 1-3) Egri gólszerzők: Krizsai Ádám, Krizsai Bence, Domokos Dániel, Román Lázár 3-3, Antal Bálint 2.
ZF-Eger – Crisul Oradea (romániai) 11-6 (3-1, 4-1, 2-2, 2-2) Egri gólszerzők: Krizsai Bence 3, Krizsai Ádám, Erdei Bence, Román Lázár 2-2, Eördögh Döme, Domokos Dániel 1-1.
Somhegyi Noémi a ZF-Eger Észak-keleti Baby Bajnokság I-ben szereplő csapatainak edzője: - Saját csapatom mellett a 2009-ben született együttest is én irányítottam ezen a hétvégén, és elsőként szeretnék gratulálni mind a két társaság tagjainak. Nagyon ügyesen játszottak, lehozták mind a négy meccset győzelemmel, még, ha ezeknél a korosztályoknál nem is írják az eredményeket. Köszönöm kolléganőmnek Rostás Andreának, hogy elkísért a fordulóra, illetve köszönöm a 2009-es csapat két edzőjének, Petrovai Pannának és Ráski Lillának, hogy ilyen jól felkészítették a gyerekeket erre a két találkozóra. Saját csapatomat illetően, szeretnék külön gratulálni azon játékosaimnak, akik most játszottak életükben először tétmeccset, mert nagyon ügyesek voltak.
Mérkőzések:
Észak-keleti Baby Bajnokság I., A-csoport, 2. forduló ZF-Eger II. – Octopus BVSE ZF-Eger – Aqua SE Aqua SE – ZF-Eger II. DVSE – ZF-Eger Ennél a korosztálynál nem számolják az eredményeket!
(FOTO: Rostás Andrea)









