Ülünk egymás mellett az uszodához tartozó presszó teraszán. Kávézgatunk, beszélgetünk. Elviharzik mellettünk egy szép fiatal hölgy. Odaköszön.

- Csókolom Zotyó bácsi! - Kortyolunk egyet a kávénkból, de azért nem tudom nem megjegyezni:

- Eröppent az idő Zotyóka...! - Megvonja a vállát és csak annyit mond, hogy nemrég múlt hetven. Majd sietve hozzáteszi:

- De nekem ez már biztos! - Aztán visszaszúr, és talál!

- Te is felzárkózol lassan, még ha utól nem is érsz!

Nevetünk egy jót, legyintünk az egészre, mert az idő múlásával semmit nem kezdhetünk! Nem ma találkoztunk először. Még a múlt században, a hetvenes évek elején!

Mára fogalom lett a három név az uszodában, még ha egy embert is takar: Zotyóka, Zotyó, Zotyó bácsi! 

Szinte hallom Pócsik Dénes mélyen dörgő hangját a régi, már akkor is összedőlni készülő Bárányban. 

- Zotyóka! Azért mert felkerültél kisfiú létedre a felnőtt csapatba még ne bízd el magad! Ússzál csak rendesen! Neked egy kicsivel többet kell edzened mint Katona Jóska bácsinak!

Aztán gyorsan Zotyó lett! Lejátszott közel háromszáz OB-I-es meccset és amikor Pócsik külföldön kereste a boldogulását akkor rábízta a friss diplomás játékosára a csapat irányítását. Így lett az edzői mezőny legfiatalabb tagja, majdhogynem Zotyókaként, harmincegy évesen. Tizenöt évig volt vezetőedző, nem egyszer Pócsik Dénessel közösen.

Lehetne sokat mesélni akár a játékosként megélt sikerekről. Arról, hogy hiába volt meghatározó, mondhatnám kiemelkedő az egész OB-I-ből, válogatott nem lehetett soha. Egyszerűen lehetetlenség volt bekerülni a csupa világsztárok alkotta Gyarmati féle nemzeti csapatba. Kit kellett volna kiszorítania? A posztján, a kapás szélen játszó Gerendást, vagy a játékmester Faragót, vagy azt a Csapó Gábort aki sajnos már nincs közöttünk? Sorolhatnám tovább a neveket Horkain, Kenézen, Sudáron, Szivós Pistán át, míg fel nem mondtam mindenkit. Megnyertek ezek mindent! Olimpiát, világ-, és Európa bajnokságot. Neki ebben a mezőnyben "csak" az Universiade válogatottság jutott. 

Gyakorlatilag aki ma számít a vízilabda életben és van valamiféle egri kötődése, azok közül mindenki megfordult az ilyen, olyan csapatában. Nem sajátítja ki magának a sikereket, mert amikortól az utánpótlás játékosokkal foglalkozik, akkor a kollegák is sokat tettek, hogy közülük nem egy ma világszínvonalon űzi ezt a sportágat. Hosszan mesél arról, hogy Kelemen Attilával, Holló Tivadarral, Tóth Kálmánnal együtt alkottak egy csapatot. Egymásnak adták a korosztályokat. Tóth Kálmáné volt mindig az ifi, ők meg felváltva dolgoztak a különböző korosztályokkal. Tizenöt év vezetőedzői munkássság után sem volt számára degraláló az utánpótlásban dolgozni. Azt mondja inkább feltöltötte a feladat. 

Azt sem hallgatja el, hogy a tizenöt év alatt volt, hogy őt is kirúgták. Akkor benzinkutasként kereste a kenyerét. Azonban elég hamar visszahívták. Ő pedig ment boldogan. Hiszen ez az élete. Amikor azt kérdezem tőle, hogy meddig még, így hetvenen túl, szinte azonnal rávágja, hogy amíg csak az egészsége engedi. Igaz, hogy mindkét oldalon csípőprotézise van, most pedig térdműtétre vár, de ismerem annyira, hogy soha nem adja fel. Ma is sportol. Hetente többször kikerekezik Felsőtárkányba. Imád síelni. Azért fohászkodik, hogy bírja még a lába egy darabig. A tenisz is nagy szenvedélye volt, de azzal már nem próbálkozik. Inkább úszik minden nap. 

Imádja a gyerekeket. Most a tizenegy évesek edzője. Lázasan mesél róla, hogy ez most egy nagyon tehetséges korosztály. Rendkívül büszke arra, hogy csapatából, a Kemény Ferenc Általános Iskolát képviselve Gergely Márton, Sűrű Bendegúz, Bíró Bendegúz és Tímár Nimród váltóban megnyerték a Diákolimpiát. Mindezt ráadásul az "A" csoportban ami azt jelenti, hogy az úszókkal versenyeztek. Aztán "lehorgonyozik" a témánál. Nagyon sokat kell foglalkozni a fiatalokkal - mondja -, és szinte mindig máshogy. Ez tartja frissen a gondolkodását, nem hagyja elfásulni, rutinszerűvé tenni a mindennapokat. Nem tagadja, hogy sokszor elfárad, meg már "hangyás" a zsivalytól. Majd egy kis szünet után úgy folytatja, hogy az nemcsak az egészségén múlik, meddig marad a gyerekek között. Addig, amíg úgy érez, mint most. Mert igaz nem régóta, de csendes az uszoda, és  már is hiányoznak neki a gyerekek.

Ismerik őt mindenhol az országban, ahol uszoda van. Ceglédtől, Szombathelyen, Tatabányán át, Pécsig, Debrecenig, Nyíregyházáig, a fővárosról nem is beszélve. Ezért nem tévedek, amikor azt mondhatom, hogy az egész magyar vízilabda társadalom nevében kívánunk még nagyon sok tizenéves kiscsapatot, egészségben, boldogságban. Hiányozzon Zotyó bácsinak még sokáig az uszodai zsinat. Isten éltessen Gyulavári Zoltán!

U.I.: Amíg beszélgettünk végig Sándor György humorista örökérvényű mondata járt a fejemben: " Fiatalok! Tiétek a jövő! Nemrég még úgy volt, hogy a miénk lesz..."