Nem könnyű feladat egy életpályára visszatekinteni. Különöse akkor nem, ha az olyan gazdag, mint Kelemen Attiláé. Már egészen fiatalon ő lett a nagy öreg, egy generációváltásnak köszönhetően. Akik ráaggatták ezt a titulust tiszteletüket fejezték ki ezzel. Aztán a nagy öreg egyszer csak nyugdíjba ment. Ez azonban csak annyit jelentett, hogy elérte azt a bizonyos életkort. Hátrább lépett ugyan, de a munkáját folytatta. A kislányok edzője lett, akiknek nagy odaadással és szeretettel tanítgatta a vízilabda alapjait. Július elsejétől azonban végleg befejezi a munkát, visszavonul. Mint mondja ezek után sem a nyugdíjasok életét akarja élni, az nem az ő habitusa. Az uszodától sem fog megválni, látni fogjuk nap, mint nap. Reméli, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzet gyorsan normalizálódik és a szezon befejeztével búcsúzhat el tíz, tizenegy éves tanítványaitól. Elárulhatjuk, hogy a klub is készül a búcsúztatására, ha visszatér az élet az uszodába, s normalizálódnak a hétköznapok.

Hat évesen, 1959-ben vitték le először a szülei az uszodába. Ez a közeg azonnal magához vonzotta, s azóta nem telt el úgy nap, hogy ne lett volna részese az ottani életnek. Háromszázhuszonkilenc bajnoki mérkőzésen játszott az egri színekben. Még nem volt tizennyolc éves, amikor 1971 őszén bemutatkozhatott az OB-I-ben. Olyanokkal játszhatott akkor együtt, mint a két kapus Rüll és Denk. A mezőnyben pedig Ringelhann, Krajcsovics, Katona, Pócsik, Regős, Lutter, Mátrahegyi, Szász, Kovács Tamás, Kovács Róbert. Tagja volt az első nagy sikert elérő egri csapatnak, amikor 1972-ben megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát. Szinte majdnem egy időben került a felnőttek közé Gyulavári Zoltán, vagy a ma Dániában élő kiváló kapus Kácsor. Az 1990-ig tartó játékos pályafutása során számtalan kiváló játékostársa volt. Közülük a legnagyobb tehetség, a ma szintén a női szakágban edzősködő Nagy István, de sokkal többre is vihette volna például Buza Gábor, vagy a jelenlegi felnőtt válogatott Zalánki Gergő édesapja, Zalánki Gábor is, aki túl hamar felhagyott az aktív sporttal. Az egyik nagy kedvenc csapattársa, Áncsán András volt, de említette Sike József, Lipovics Zoltán, Vincze László nevét is. Mindenkit képtelenség felsorolni, s nem is szívesen vállalkozna erre, mert senkit nem akarna megsérteni azzal, ha véletlenül bárkit is kifelejtene. Még azért mielőtt ezen túllépnénk, három nevet említ, az egykori legfiatalabbak közül. Biró Attiláét, aki a női csapatot dirigálja, szövetségi kapitányként. Vagy a kiváló utánpótlás trénerét Tóth Kálmánét, és az öccséét, Tóth Péterét.

Amiért nem sikerült a háromszázharmincadik bajnokit lejátszania, az már összefügg, az edzői pályafutás kezdetével. Pócsik Dénes, amikor visszatért Máltáról, ahol egy rövidebb ideig irányította a szigetország válogatottját, zokon vette, hogy megbízható hátvédje, a miskolci vízilabda felépítéséről tárgyal. Így már az 1990-es szezon kezdetén nem számított a játékára. Pedig tudta, hogy tudatosan készült a trénerkedésre, hiszen Gyulavári Zoltánnal együtt, már 1982-ben megszerezték az edzői képesítést. Persze Biros Péter felfedezése a magyar vízilabda számára, akár önmagában is megérhetne egy edzői életmű díjat, amit 2018-ban kapott meg. Mint mondja nem volt egyszerű őt az uszodában tartani, mert akkoriban erősen kacérkodott a kézilabdával is, de addig ment utána, addig győzködte, amíg végül is kötélnek állt. A többit pedig már ismerjük. A valaha vízilabdázott sportolók közül is a legnagyobbak között tartják számon. Apropó, Biros. Bárhol, bármikor szóba kerül Kelemen Attila neve, ő az, aki a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel beszél róla. Nekünk is szívesen elmondta, hogy milyen sajátos az ő barátságuk: -Amikor először találkoztunk a miskolci uszodában - mondta -, nem sokkal előtte hagyta abba az aktív játékot. Még benne is benne volt az a jó értelembe vett játékosokra jellemző csibészség. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Rengeteg mindent köszönhetek neki. Ő volt az, aki meglökte azt a bizonyos hintát, ami arrafelé billentett, hogy végleg letegyem a voksot a sportág mellett. Ő inspirált, hogy legyek az Eger játékosa, mint ahogy arra is, amikor tovább kellett lépnem. Aztán tőle örököltem a női csapat vezetőedzői posztját és hosszasan sorolhatnám még a közös dolgainkat. Bármerre is sodort bennünket az élet, mindig tudtunk egymásról. Akkor ott Miskolcon, az első találkozásunkkor még nem sejtettük, hogy egy igazi barátság kezdődött. Ez tart ma is. Kelemen Attila büszke arra is, hogy ma ott tart a miskolci póló, ahol, s ebben neki, a kezdetek kezdetén nem kis szerepe volt. Ott volt a női vízilabda indulásakor, még a nyolcvanas évek elején, amikor még csak hobbyból pólóztak a hölgyek, de megkérték, hogy segítsen nekik, s ő szívesen vállalta, hogy foglalkozik velük. Miskolcról való hazatérését követően számtalan sikert ért el különböző korú utánpótláscsapatokkal. Volt a korosztályos válogatottak tehetséggondozó trénere, nyert bajnokságokat, érmeket a fiatalokkal, segítette őket az életben való elindulásban.

Volt időszak, amikor a második számú egri csapat, az Egri Vízmű úgy működött, hogy többségükben azok a fiatalok kaptak szerepet, akik az akkori Dózsába, vagy később az ESE-be, még nem fértek be, s így a másodosztályban pallérozódtak. Ennek is olyan sikere volt az ő irányításával, hogy egy-egy szezonban majdnem felkerültek az OB-I-be. Megküzdött számtalan nehézséggel, volt olyan serdülő csapata, akikkel csak egy negyed pályán gyakorolhatott, mégis, amikor elindulhattak a Budapest bajnokságban toronymagasan nyerték meg azt.

Hosszan sorolja az élményeket. Az örömöket, a gyötrelmeket, a vívódásokat, a véget érni nem akaró edzőtáborokat, a hosszú utazásokat. Mert az sem volt rövid időszak az életében, amikor szinte csak tiszta ruhát csomagolni jött haza, s máris indult tovább, ahová a következő feladata szólította. Ez már összemosódik talán a legsikeresebb korszakkal, ami 2004-ben kezdődött. Egy nagyon tehetséges serdülő kislányokból álló csapat bontogatta akkor Egerben a szárnyait, s az akkori klubelnök dr. Halmos R. Péter rábeszélte, hogy dolgozzon velük. Antal Dóra, Pócsi Bianka, Jenes Janka, Szabó Ivett, Fekete Kriszta, Bene Kinga, Szeredi Kriszta csak néhány név a későbbi nagy sikerek megalapozói közül. Serdülő-, ifi bajnokság, majd az OB-I bajnoki cím, s mindjárt az első nemzetközi évben Final Four a Bajnokok Ligájában. Röviden így lehetne összegezni, ami mögött persze rengeteg munka, kitartás és szorgalom volt. Az egri sikerekre felkapta a fejét az egész szakma, s mondhatnánk, hogy egyenes út vezetett a különböző női válogatottakig. Először a junior, majd az Universiáde csapatot irányította, s lett a női magyar válogatott szövetségi kapitányának segítője. Megjárta a londoni olimpiát, ahol negyedik helyen végzett a csapat öt egrivel a keretben. Felülírhatatlan az élmény, amit a hazai rendezésű Európa bajnokság jelentett a Margit-szigeten. Még most is végigfut a hátán a hideg, amikor felidézi a tomboló telt házas lelátókat, a vastapsot, ami a bronzéremért járt.

Saját elhatározásából kezdett újra az építkezésbe, amikor elköszönt a felnőtt válogatott kispadjától, s lett a serdülő válogatottak edzője két segítőjével Zantleitner Krisztával, valamint az egri utánpótlásban is dolgozó Rüll Csabával. Persze mellette az egri felnőtt OB-I-es csapat is az irányítása alá tartozott. A legnemesebb feladatának azt tartja, amikor 2014-es szezonban annak a Biros Péternek segíthetett edzői pályafutásának az elindulásában, akit annak idején játékosként is ő indított el a sikerek felé. Már az életmű díj azt sugallta, hogy befejezte, végleg abbahagyta. Ez azonban közel sem volt így! A már említett tíz, tizenegy éves korosztállyal foglalkozott. Ugyanolyan türelemmel és odaadással, mint pályája kezdetén. Azt mondja, hogy ő uszoda nélkül megsemmisülne, milyen paradox a hasonlata: nem kapna levegőt.

Még nem volt hat éves, amikor először az egri Bárány uszodában edzésre jelentkezett. Azóta ez a közeg élteti. Élete során több időt töltött ott, mint saját otthonában. Ma is ott van minden nap. Még akkor is, ha az ismert koronavírus miatt nem mehet be. Abban reménykedik, hogy a végleges búcsú előtt még befejezheti a szezont kis növendékeivel, s mielőbb normalizálódik a helyzet. A kötelék az marad. Még akkor is, ha július elsejétől hatvanhét évesen végleg nyugdíjba vonul, a nagy öreg...