Több olyan hír jelent meg az elmúlt hét végén Olaszországban járt egri vízilabdacsapatról, ami közel sem fedi a valóságot. Az olaszországi fertőzésveszélytől hatvanhárom kilométerre volt a csapat, ellentétben azzal az iskolai csoporttal, akiket karanténba zártak a hazaérkezésük után. Ők tizenhárom kilométerre voltak a fertőzésveszélyes területtől. Ellentétben a diákokkal, csapatunk külön autóbusszal közlekedett és a mérkőzés helyszínét kivéve semmiféle közösségi térben nem mozogtak. Ezzel együtt megtettük azokat az óvintézkedéseket, amiket az elővigyázatosság ilyenkor megkövetel. A csapat és a velük együtt utazó csapatvezetés átesett a repülőtéri rutinellenőrzésen. Egerbe érkezésüket követően pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai végezték el az általuk szükségesnek tartott vizsgálatokat. A vizsgálat eredményeiről dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos állított ki igazolást, ami alapján kedden este megtarthatták a Bitskey Aladár Uszodában a hazautazásukat követő első edzésüket. Mivel a játékosok az országos tisztifőorvos szerint sem jelentenek fertőzési kockázatot, ezért a csapat elutazik Budapestre és lejátssza a ma 19.30 órára kiírt bajnoki mérkőzését a Honvéd ellen.
Természetesen a klub vezetői, valamint a szakmai stáb tagjai semmit nem bíznak a véletlenre és az Olaszországban járt sportolókat naponta többször ellenőrzik a megadott egészségügyi szempontok alapján. Ugyanakkor tökéletesen egyetértünk a Bitskey Aladár Uszoda fertőtlenítés idejére történő bezárásával. Mert amíg a vízilabdások Olaszországban voltak, addig egy másik sportágban négy földrész mintegy ezer sportolója versenyzett az uszodában. A kisérőikkel együtt pedig ezerötszázan tartózkodtak a medencetérben és a lelátókon három napon keresztül.