Tudatosan, látványosan, magabiztosan Dubrovnik előtt
- Írta: Kis Szabó Ervin
- Lábtempó
- Találatok: 12219
Néhány vékony gyerek hang jelentette a félelmetesnek egyáltalán nem nevezethető Fradi tábort kedden este a népligeti uszodában. A kapu mögött helyet kapó vendégdrukkerek a már jól ismert egri törzsszurkolók, dobokkal, kereplőkkel, énekszóval és az elmaradhatatlan rigmusokkal adták meg a mérkőzés hangulatát. Már a meccs kezdete előtt nagy volt a különbség. Mondjuk el mindjárt az elején: a Ferencváros vízilabda szakosztályánál dolgozók szívélyes vendéglátók voltak. Minden apró részletre figyeltek, hogy mindenki igazán jól érezhesse magát a rangadón.
A végén csak ők búslakodhattak. Nem is a nagy arányú vereség miatt, hanem ahogyan az történt. A meccs után megrendezett sajtótájékoztatón Madaras Norbert nem is titkolta csalódottságát. Aztán azt is hozzátette, hogy valamit gyorsan tenni kell, mert jönnek a nehéz meccsek sorozatban, s így egy Fradinak nem szabad kikapni. A másik oldal szerényen fogadta a gratulációkat. Sőt Dabrowski Norbert még meg is védte az ellenfelet, mondván, hogy egy új csapat építésének szakasza mindig nagyon nehéz időszakot jelent.
Maradjunk azonban a saját házunk tájékán, mert ennyire magabiztos, céltudatos, erőtől duzzadó, ellentmondást nem tűrő, élvezetes játékkal még a legoptimistábbakat is meglepték játékosaink. Olyan gólokat lőttünk, amelyek látványosak voltak, és nehéz lenne megválasztani a legszebbiket, mivel szinte mindegyik gyönyörű volt. Milos Csuk csuklója úgy villant a legelején, hogy már csak azt lehetett látni, amikor a hálóból kifelé pattant a labda. Úgy támadtunk, hogy amikor kihagytuk a ziccernek hitt helyzetet, még akkor is csak csettintett mindenki: ez igen! Hosnyánszky úgy púpozta ki a hálót, hogy annak őrének még a kezét sem sikerült felemelnie. Az Eger csillaga díjra esélyes Erdélyit pedig hiába gyömöszölte folyamatosan egykori válogatottbeli csapattársa, a már említett Madaras Norbi, góljain kívül is állandó veszélyt jelentett. Ha pedig mindenáron meg kellene választani a legszebb gólt, akkor azt Angyal Dani találatának adnánk, aki a saját kapuja elől sprintelt végig a pályán, s már center pozícióban kezére varázsolt labdával fordult egyet, s lőtt a bal alsóba. De ide sorolhatnánk a már említetteken kívül a Decker bombát, a Csucskovics „gurítást”, a Vapenszki „pipáját”, a Kovács Gergő, vagy éppen Bedő féle szemfülességet.
[vc_single_image image="94503" img_size="full" onclick="link_image"]Bár a sajtóhelyről nem illik szurkolni, megvallom nem egy találatnál hangosan felordítottam: góól! Mert ha néha, megpróbált felzárkózni a Fradi, mindig lőttünk egy kedvüket elvevő találatot. Ami feltűnő volt, Lőrincz Bálint kivételével mindenki lőtt gólt. Így aztán teljesen eltanácstalanodott a védelem, nem nagyon tudták, hogy kire ügyeljenek. Mert ha valakit egy, egy pillanatra kikapcsoltak a játékból mindig volt más, aki húzott egy extrát. Persze Lőrincz is megtette a magáét, elképesztő mennyiséget úszva, pazar mezőnymunkát végzett.
Öröm volt nézni, ahogy játszottunk. Öröm volt látni azt is, hogy Dabrowski Norbert vezetőedző miként irányít a partról. Mintha egy kottás könyvet lapozgatott volna, úgy dirigálta játékosait. Egy pillanatig sem zökkent ki karmesteri szerepéből. Mindenre azonnal reagált és ha „hamis hang” került elő, akkor nyomban figyelmeztetett. Ráadásul olyan eréllyel, hogy még az első sorban ülő nézők is behúzták a nyakukat. Úgy koncentrált, ahogy azt a játékosaitól is elvárta. Olyan összhang volt minden egri szereplő között, ami mindenképpen dicséretes. Érezni lehetett a tudatosságot, szinte „hallani”, hogy mit beszéltek meg a taktikai értekezleten és látni, mit gyakoroltak az edzéseken.
Az is sokat elárult, amit Kovács Gergő mondott a sajtótájékoztatón. Nevezetesen azt, hogy nem a Fradira hegyezték ki a felkészülésüket, inkább a Dubrovnik meccs, amire nagyon készülnek. Amit kedd este láttunk, az mindenesetre nagyon biztató volt. Valaki pedig, aki nagyon dicsérte az egriek játékát – nézzék el nekem nem tudom ki volt az -, még hozzátette: mi lesz itt akkor, ha még egy formába lendült Hárai Balázs is a csapatban lesz. Információnk szerint már erre sem kell sokat várni…
(FOTO: Micheller Szilvia, fradi.hu)









