Mindenki kellőképpen visszafogott, de az a bizonyos kincstári optimizmus kihallatszik minden nyilatkozatból. Nem is mondhatnak mást egyik csapat játékosai sem, csak azt, hogy ők nyerik a két győztes mérkőzésig tartó párharcot. Az Egerben is nagy kedvenc Gerendás György biztos benne, hogy dr. Sike József kollégája kitalál valamit, de még arra is felkészültek, amiről fogalma sincs, hogy mit. Ilyen ez, a döntőbe jutást eldöntő mérkőzések előtt. Lássuk melyik csapatra lesznek érvényesek, a mikor, ha nem most? Kik ha nem mi? kérdések.
Igazi rangadó ez méghozzá a javából! Mindkét fél a siker titkát elsősorban a védekezésben határozta meg. Ennek megfelelően több mint két percig gyűrték egymást eredménytelenül. Ekkor azonban Czigány Dóra törte meg a gólcsendet és akcióból a hálóba talált, 0:1. Rebecca Parkes sem akart sokáig adós maradni az akciógóllal, egy percr rá ő is megzörgette a hálót, 0:2. Jött Borsi! Ő is bebombázott egyet, 0:3! Micsoda kezdés! Simon Illés jegyezte az első Fradi gólt, 1:3. Jancsó, Czigány, valamint Bódi voltak a kiállítottak az eddig játék során. Csak az utóbbi emberhátrányból kaptuk a gólt, 2:3. Ha pedig ez nem elég, akkor Borsi ellen büntetőt ítélnek. Kiss Alexandra azonban bravúrral hárít! Jön a kontra a Fradi kapunál, majd az ellentámadásból a hazai gól, így 3:3-al zárul az első negyed.
Másodszor is Szilágyi Dorottya hozta el a labdát a ráúszásnál, de sajnos az első támadásunkból nem lett semmi, csak egy kimaradt lövés. Aztán viszont újra használta gyorsaságát, mindenkit maga mögött hagyott és a hálóba lőtt, 3:4. Jött a gyors válasz és az egyenlítés, 4:4. Borsi, Szellák gólpasszából második találatát jegyzi, 4:5. Újabb ötméteresből egyenlít a Fradi, 5:5. Hosszú percekig a védekezés vált főszereplőé itt is, ott is. Mígnem Borsi megszerezte harmadig gólját, 5:6. Ilyen egy vérbeli rangadó! Persze, hogy azonnal egyenlít a Fradi 6:6. Az utolsó tizenegy másodpercre hiába csatlakozott kapusunk is a támadáshoz, már nem változott az eredmény.
A térfélcsere után is folytatódott a jó védekezés mindkét fél részéről. Sajnos azonban, a harmadik negyedben először Gurisatti köszönt be, ami egyben azt is jelentette, hogy először vezet a Fradi, 7:6. Nem akarom ismételni, de a rangadó, az rangadó! Borsi, azonnal kiegyenlít, 7:7. Óriási csata! Újra a Fradinál az előny, centergólt lőnek, 8:7. A harmadik ötméterest is befújják a Fradinak, belövik, 9:7. Czigány Dóra góljával igyekszünk gyorsan zárkózni, 9:8. Ám újabb ötméteres a Fradi javára, 10:8. Mi ez, ha nem a büntetők játékrésze? Így ezt a negyedet 4:2-re elvesztettük, de még nincs vége!
Nincs bizony! Mert Czigány Dóra akciógóljával kezdődik az utolsó játékrész, 10:9. Szellákot állítják ki a hazaiak belövik a fórt, 11:9. Kontra Parkes ellen, akciógól a kapunkban, 12:9. Sike József időt kér, talán még nincs minden veszve. Kiss Alexandrát küldi fel az ellenfél kapuja elé, aki be is lövi a helyzetét, 12:10. Leimeter gyorsan válaszol, 13:10. Kimarad egy nagyon fontos emberelőnyünk, Gerendás is időt kér, talán, hogy megnyugtassa az övéit. Katonát kiszórják, kivédekezzük az emberhátrányt. Ez is nagyon kellett, már nincs hátra három perc. Van e még erő? Van viszont mit mondani, mert Sike József kikéri a második idejét. Szilágyi Dorka harcol ki kiállítást, Katona Zsófi belövi az emberelőnyt, 13:11. Még egy kimaradt lehetőségünk és vége. Előny a Fradinál, visszavágó, szombat délben a Bárány Uszodában.
Nem sok hiányzott a bravúrhoz. Csak hát azok a kontrák és az ötméteresek. Fantasztikusan kezdtünk, elhúztunk 3:0-ra, és végig mi vezettünk egészen a harmadik negyedig, aztán valami olyan történt, ami után kicsúszott a kezünkből a mérkőzés. A Bárányban azonban mi leszünk otthon, remélhetően nagy szurkolói támogatással.
Mestermérleg:
dr. Sike József: Ha egy csapat nyolc akciógólt lő idegenben, akkor nem tudom, hogy hol keressem a hibát...
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON női OB-I, elődöntő, 1.mérkőzés
FTC-Telekom - Tigra-ZF-Eger
13:11 /3:3, 3:3, 4:2, 3:3 /
Budapest, Népliget
Játékvezetők:
Fodor Rajmund, Rubos Károly
FTC-Telekom: Neszmély-, Vossenberg, Máté 2, Gurisatti 2, Pőcze, Farkas 2, Leimeter 2, Simon-Illés 3, Kuna 1, Petik, Tóth Csabai 1, Dömsödi, Estelle, Gresó. Vezetőedző: Gerendás György
Tigra-ZF-Eger: Kiss A. 1-, Jancsó, Borsi 4, Parkes 1, Molnár, Katona 1, Weston, Czigány 3, Kékesi, Bódi, Szellák, Szilágyi D. 1, Szilágyi Sz. Dulic. Vezetőedző: dr. Sike József
Gól - emberelőnyből: 3/7, ill.: 2/5
Gól - ötméteresből: 3/4, ill.: -
Kipontozódott: Petik
/Fotó: Lénárt Márton, archív/