Egy kötelező, amolyan nem szeretem feladat. Amikor már minden fejben a hétvége jár, az akkori európai élcsapatok elleni mérkőzések, akkor még egy olyan bajnoki meccset is meg kell vívni, ahol kötelező a győzelem. Ráadásul, ahogy dr. Sike József honlapunknak elmondta, igyekszik minden kulcsjátékosának kellő pihenőt adni. Így, vagy úgy túl kell esni ezen az összecsapáson is, természetesen az elvárt győzelemmel. Nézzük miként alakulnak ezek a bizonyos elvárások.
Szilágyi Dorottya nincs nevezve a mai mérkőzésre. A Dulic-, Borsi, Katona, Czigány D., Jancsó, Szellák, Kékesi összeállításban kezdjük a mérkőzést. Borsit rántották vissza, kiállítás. Szellák a góllövő, 1:0. Czigány Dóra szerzett labdát, Katonához játszott, akit szabálytalanul szereltek. Ez is kiállítás. A lövés azonban a kapufán csattant. Jancsó lőtt a jobb sarokba, 2:0. Dulic egy védéssel mutatkozik be. Katona Zsófi ellen a kontra. Kontra a másik oldalon is, támadhatunk. Jancsó áll bele egy lövésbe, de pattintott labdája a kapufán csattan. Kékesivel szabálytalankodtak, kiállítás. Szellák ezúttal sem hibázik, 3:0. Váratlanul gólt lő a Győr, 3:1. Katona Zsófi harcolt ki ötméterest. Borsi magabiztosan értékesíti a büntetőt, 4:1.
Kékesit másodszor állítják ki, a második negyed elején, amiből gólt kapunk, 4:2. Jancsó szerelt látványosan. Újabb gól a kapunkban, 4:3. Katona Zsófiról állítanak ki, de kimarad az emberelőny. Dulic hárít az alapvonalon túlra, sarokdobás. Borsi vág be egy hatalmas gólt, 5:3. Czigány Dóra szerel határozottan, Szellákhoz játszik, aki a harmadik gólját lövi. Jancsó Patríciát állítják ki, győri időkérés. Eredményes volt a megbeszélés, győri gól a bizonyíték, 6:4. Szellák góllövő formában, 7:4. Mi sem bizonyítja ezt, mint hogy ő lövi a nyolcadik gólunkat is, 8:4. Katona a kiállított, Huszti Vanda a gólszerző, 8:5. Borsi Ilonával szabálytalankodnak, ötméteres. Czigány Dóra a hálóba vágja a labdát, 9:5. Térfélcsere.
A szünetben Dulicnak kellett jegelni a vállát, de tudja folytatni a játékot. Weston hozza el a labdát. Szellák marad üresen, a kapuba lő, 10:5. Szellák hatodszor eredményes. Jancsó a center helyéről lő a jobb sarokba, 11:5. Borsi lóbál hosszan, majd a rövid alsó sarokba lő, 12:5. Most már kijön a két csapat közötti különbség. Szellák hetedik/!/ gólja, 13:5. Weston blokkján hal el egy lövés. Szilágyi Szabináról állítanak ki, Sike József időt kér. Kékesi lövése a kapufán csattan. Czigány Dóra blokkja hárít egy lövést. Aztán a másik kapu előtt, a rövid sarokba lő, 14:5.
Párkányi volt a gyorsabb a labdára úszásnál. Borsi megtalálta az üres sarkot, 15:5. Dulic robbant ki a kapujából és elhalászott egy labdát. Párkányi a felső sarokba lövi a labdát, 16:5. Molnár Daniellát állítják ki, győri időkérés. Egy megpattanó lövés után kerül a kapunkba a labda, 16:6. Szilágyi Szabináról állítanak ki, Weston a hálóba húzza a labdát, 17:6. Üresen marad a támadó a kapás oldalon és nem is hibázta el a ziccert, 17:7. Weston szerelt, majd Szellákról állítanak ki. Bódi Fruzsina húzza a kapuba a labdát, 18:7. Szellák nyolcadik találatával, 19:7.
Magabiztos győzelem, érvényesült a papírforma. Jó kis bemelegítés volt a Bajnokok Ligája hétvégi csoportküzdelmeire. Szellál nyolc góljával a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.
Mestermérleg:
Vogel Zsolt: Egy kicsit zsúfolt a programunk, ami nem segíti a felkészülésünket. A mérkőzés első két negyedével elégedett lehetek. Utána az Eger nagyobb sebességre kapcsolt, amivel mi már nem tudtunk lépést tartani. Ha a mérkőzés előtt valaki azt mondja, hogy hét gólt lövünk, azt elfogadtam volna. Persze a kapott gólokról inkább nem beszélnék. Gratulálok az Egernek és sok sikert kívánok a Bajnokok Ligájában.
Dr. Sike József: Mindenek előtt szeretném megköszönni a Győrnek, hogy elcserélték velünk a pályaválasztói jogot. Még ha át kellett volna utaznunk oda-vissza az országon, akkor bajba lettünk volna. Tudom a saját csapatomról, hogy ha korán kell kelni, mint most a győri játékosoknak, s több száz kilométert buszoznak is, az egy olyan húsz százalékot levesz a teljesítményből. Nem volt ekkora különbség a két csapat között, mai játék alapján. Nekünk ez a mérkőzés arra volt igazán jó, hogy egy kicsit helyre billenthette a lelkivilágunkat az egymás után elszenvedett három vereség után. Készülünk a hétvégére, várunk mindenkit szeretettel.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON női OB-I, 7. forduló
Tigra-ZF-Eger - UNI-Győr-GYVSE
19:7 / 4:1, 5:4, 5:0, 5:2 /
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
Játékvezetők: Kovács Soma, Németh Anna
Tigra-ZF-Eger:Kiss A.-, Jancsó 2, Borsi 4, Parkes, Molnár D., Karona Zs., Párkányi 1, Czigány D. 2, Kékesi, Bódi 2, Szellák 8/!/, Weston, Szilágy Sz., Dulic. Vezetőedző: dr. Sike József
UNI-Győr-GYVSE: Horváth -, Rádli R., Hateier, Gálicz, Vaszari, Török, Horváth A., Huszti V., Huszti D., Kiss A., Szedlák, Dróth, Kurucz, Torma. Vezetőedző: Vogel Zsolt
Gól - emberelőnyből: 6/9, ill.: 4/5
Gól - ötméteresből: 2/2, ill.: -
Kipontozódott: Szedlák Mónika
/Fotó: Lénárt Márton/