
Fradi - első felvonás - vendéggyőzelem...

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 1316
Ha jól számoltunk, akkor ebben az idényben nem kevesebbszer, mint négyszer, vagy ötször kell megmérkőznie női csapatunknak a Ferencvárossal. Imádjuk Gerendás Gyurit, meg a zöld-fehér színeket, de erre mondják azt, hogy ez még gombócból is sok. Biztosak vagyunk abban, hogy nem ez lesz lányaink kedvenc szórakozása. De mit mond minderre dr. Sike József vezetőedző? Nincs benne semmi szenzációs, csak annyi, hogy mi a megkezdett úton megyünk tovább. Jöjjön hát a Fradi, az első felvonásban.
A mérkőzés kezdetére megérkezett Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is.
Az első ráúszást Szilágy Dorka nyerte. Mégis Gurisatti lőtte az első gólt, 0:1. Parkes harcolt ki emberelőnyt, ami sajnos kimaradt. Rögtön az elején kirajzolódott a Fradi stílusa, kemény védekezésből, gyors támadások. Újra a világ legjobb centerének jelölt Parkesről állították ki az emberét, de elpasszoltuk a labdát. Kicsit megilletődött a játékunk, a Fradi újabb gólt lőtt, 0:2. Szilágyi Dorka kapott remek labdát Kiss Alexandrától, kicsit kisodródott, de éles szögből is a rövid felső sarokba lőtt, 1:2. A Fradi már harmadszor köszönt be, 1:3. Parkes sorra állítattja ki a védőit, de ezúttal két méteren belülre passzolunk, megint oda az emberelőny. Parkes mezét tépik le , emberelőny. Borsi a kapusba lő. A negyedik emberelőnyünk marad ki! Ha lefaragjuk a hibákat, akkor lehet még keresnivalónk. Dr Sikének van mondanivalója bőven a szünetben.
Másodszor is Szilágyi Dorkáé a labda a ráúszásnál. Ha pedig elhozta, akkor ő maga lövi a második játékrész első gólját 2:3. Kiss Alexandra védett nagyot. Czigány Dórát állítják ki. Kivédekezzük a hátrányt! Kékesi lövését blokkolják. Egyenlítés helyett újabb Fradi gól, 2:4. Szilágy Dorka a harmadik gólját lövi, föl a pipába, 3:4. Jancsó ellen kontra, majd Gurisatti kapu fölé ejt. Szellák a kiállított, ezt is kivédekezzük. Megint kontra ellenünk! Máté Zsuzsa talál be, 3:5. Abban a pillanatban, amikor lejár a Fradi támadóideje Petik vágja a kapunkba a labdát, 3:6. Három gól a Fradi előnye! Térfélcsere.
A Fradié a labda a ráúszásnál. Molnár Daniellát állítják ki, tovább növelik az előnyüket a vendégek, 3:7. Parkes ötméterest harcol ki, Szilágyi Dorka belövi, 4:7. Ötméteres ellenünk is, Leimeter is belövi, 4:8. Perkest tüntetik el, meglepetésre ellene ítélnek. Jancsóról állítanak ki, dr Sike időt kér. Szellák Csenge húzta a kapuba a labdát, 5:8. Parkesról ezúttal kiállítanak, de kihagyjuk az emberelőnyt. Szilágyi Dorka most egy elnézős gólt lő, ez az ötödik találata, 6:8. Emberhátrányban vagyunk, Czigány Dóra blokkolja a lövést, majd ugyanő Kiss Alexandrával közösen megszerzi a labdát. Szilágyi Dorka a kapufát trafálja telibe. Jancsót állítják ki, Gerendás György időt kér. Szerencsénkre nem talál kaput a lövésük. Kiss Alexandra zárkózik fel a negyed utolsó támadásához, s egy másodperccel a vége előtt a felső sarokba lő, 7:8. Bravúros teljesítmény volt!
Szilágy Dorka hozza el a labdát. Fontos támadásunk indulhat. Sajnos eredménytelenül. Remekül védekezünk, újabb esély az egyenlítésre. Jancsó lövését védi a kapus. Parkes szerel hátul. Czigány Dóra lövését a kapufára tolja a kapus. Sajnos gólt kapunk, nincs egyenlítés, kettővel vezet a Fradi, 7:9. Borsi csíp el egy átadást, Jancsót hárman szerelik. Mondani sem kell Parkesról a kiállítás. Megint elrontjuk az emberelőnyt. Eddig egy fórt lőttünk be nyolcból. Jön is a büntetés, illés Anna góljával, 7:10.
Jobb volt a Fradi. Mindenesetre tanulságos mérkőzés volt. Mintha meglepte volna a mieinket, amit mindenki tudott: a Gerendás csapatokra jellemző harcmodor, a kemény, fegyelmezett játék. Sajnos sok hiba becsúszott a játékunkba, ha ezeket kijavítjuk, akkor a jövő héten lehet keresnivalónk. Szilágyi Dorkához és Parkes Rebeccához fel kell nőni a többieknek is.
Mestermérleg:
Gerendás György: Több felvonásos box meccset játszunk az Egerrel, még az idén. Ennek az első felvonását megnyertük, aminek természetesen örülök.
dr. Sike József: Pont ennyivel jobb a Fradi jelenleg nálunk, gratulálok nekik a győzelemhez. Fejlődő pályán vagyunk, későbbiekben talán még közelebb kerülhetünk hozzájuk.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON Női OB-I, alapszakasz, 4.forduló
Tigra-ZF-Eger - FTC TELEKOM
7:10 /1:3, 2:3, 4:2, 0:2/
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
Játékvezetők: Debreceni Nóra, Tordai Gábor
Tigra-ZF-Eger: Kiss A.-1, Jancsó, Borsi, Parkes, Molnár, Katona, Párkányi, Czigány D., Kékesi, Bódi, Szellák 1, Szilágyi D. 5, Szilágyi Sz., Dulic. Vezetőedző: dr. Sike József
FTC TELEKOM: Neszmély-, Vosseberg, Máté, Gurisatti 2, Pőcze, Farkas, Leimeter 2, Simon-Illés 2, Kuna 1, Petik 1, Estelle, Dömsödi 1, Awad,Greskó. Vezetőedző: Gerendás György
Gól - emberelőnyből: 1/9, ill.: 2/10
Gól - Ötméteresből: 1/1, ill.: 1/1
Kipontozódott: Farkas Tamara
/Fotó: Lénárt Márton/