
Ezúttal sem maradt el a bravúros győzelem

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 2010
Már meg sem lepődünk azon, hogy milyen szépen menetel dr. Sike József csapata. Ami viszont szembe tűnő, hogy élvezetes, izgalmas, remek vízilabdát játszanak a lányok. Kiváló fizikai állapotban vannak a játékosok, pedig őket sem kerülik el a sérülések, a betegségek. Kiváló fizikai állapotuknak köszönhetően ők diktálják az iramot, és a mérkőzések második részében mindig képesek rátenni még egy lapáttal. Ma egy nagy rangadó következik a BVSC ellen. Kíváncsian várjuk, hogy lesz e folytatás. Akárhogy is alakul a mai összecsapás egy biztos: a szurkolók megszerették ezt a csapatot, egyre nagyobb az érdeklődés irántuk, és a szakma is elismeréssel szól az Egerben zajló munkáról.
Menczinger Kata hozta el a labdát a ráúszásnál, miénk az első támadás. Czigány Dóra egyelőre a padon kezd. Bódi Fruzsinát állítják ki, Gyöngyössy belövi az emberelőnyből megjátszott figurát, 0:1. Sajnos a következő vendégtámadás is góllal végződik, 0:2. Molnár Daniellát állítják ki, ezt az emberhátrányt megúsztuk. Jancsó harcolt ki emberelőnyt, Borsi lövését védte a kapus. Aztán kontra itt, kontra ott. Újra Jancsó szállítja az emberelőnyt, de ezt is kihagyjuk. Már másodszor jár le a BVSC támadóideje, ami sokat elmond a védekezésünkről. Bejön Czigány, mert újabb gólt kapunk, 0:3. Menczinger az utolsó pillanatig kivár, majd nem lő, hanem okosan a hálóba ejti a labdát, 1:3. Bódit másodszor állítják ki. Kiss Alexandra védi a lövést, majd a sarokdobás után megszerezzük a labdát. A mérkőzés elején nem találtuk a ritmust, amit kihasznált a BVSC. Különösen a válogatott Gyöngyössy Anikóval nem tudtunk mit kezdeni.
Másodszor is Menczingeré a labda a ráúszásnál. Egy-egy kihagyott lehetőség mindkét oldalon, majd Czigány vágja a kapuba a labdát, 2:3. Moldár Daniella is másodszor kerül a kiállítás sorsára. Farkas belövi a helyzetet, 2:4. Menczinger szerelt kritikus helyzetben, nagyon kellett. Kettős emberelőnyben vagyunk, elkapkodtuk a helyzetet. Kiss Alexandra hárított egy lövést. Bódit sajnos elveszítjük, harmadszor is kiállítják. Az emberhátrányból gólt kapunk, 2:5. Jancsó a sokadik emberelőnyt hozza, de már jó lenne ezekből gólt lőni, ami ezúttal sem sikerül. Kiss Alexandra is támad az utolsó pillanatban, de lövését blokkolják. Három gólos BVSC előny a térfélcsere előtt. Mintha kissé tompák lennének a támadások, talán a sok betegség, sérülés az oka. Nincs azonban még vége, megfordítható a mérkőzés.
Szemmel láthatóan nagyobb sebességgel kezdtük a harmadik negyedet. Meg is lett az eredménye, mert emberelőnybe kerültünk, Czigány Dóra pedig a hálóba lőtt, 3:5. Dobit állítják ki visszaúszás közben, de nincs újabb vendéggól. Katona Zsófi viszont tipikus center gólt lő, 4:5. Kiss Alexandra védi a középre tartó, de erős lövést, az egyenlítésért támadunk - sikertelenül. Megszerezzük a labdát, de a sokadik kontrát fújják ellenünk. Ziccer a másik oldalon, de Kiss Alexandra hatalmas bravúrra véd. Borsi tisztáz jó ütemben. Szilágyi Szabinát másodszor állítják ki, Petrovics Mátyás időt kér. Kontra és megint kontra. Képtelenek vagyunk egy támadást befejezni, mert sorban bennünket sújt a kontra ítélet. Jön újra Kiss Alexandra az utolsó támadáshoz, ezúttal a kapufát találja telibe. Többször kiegyenlíthettünk volna ebben a negyedben, de kontrából lehetetlen gólt lőni.
Kitalálják mivel kezdődött a negyedik negyed? Kontra ítélet ellenünk! Dobi bravúros labdaszerzése. Kiss Alexandra véd, majd Czigányt indítja, de kiállítást kapunk. Borsi kiegyenlít! 5:5. Jön is a kontra a következő támadásunknál! Borsit radírozzák le, ítélet nincs! Kontra újra van! Hihetetlen! Meg sem lehet számolni. Ezért aztán különösen nagy bravúr, hogy megszerezzük a vezetést! Czigány Dóra a gólszerző, 6:5. Borsi használ ki egy emberelőnyt, 7:5. Gyöngyössy üt, vág mégis Jancsó a kiállított. Gólt kapunk az emberhátrányból, 7:6. Már nincs egy perc hátra. Támadunk! Befújják! Emberelőnyben vagyunk, dr.Sike azonnal időt kér, huszonkilenc másodperccel a vége előtt. Lejár a támadásidőnk, most Petrovics kér időt, kilenc másodperc a végéig. Hallatlan izgalmak! Megvan! Nyertünk!
Nem úgy indult a találkozó, hogy itt babér teremhet Sike József együttesének. Ugyanakkor hallatlan akarattal, küzdeni tudással, minden körülményt legyőzve, hatalmas bravúrral sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést!
Mestermérleg:
Petrovics Mátyás: Az első két negyedben uraltuk a mérkőzést, aztán jött a szokásos fordulat. Kihagytuk a ziccereket, az Eger pedig belőtte azt, amit az elején nem. Talán a döntetlen a két félidő alapján igazságosabb lett volna, de gratulálnom kell a győztesnek, mert mindent megtettek a győzelemért.
dr.Sike József: Ez a negyedik meccs, amikor hat gólon tartottuk az ellenfelet. Nyitott volt a találkozó és elkaptuk a fonalat, győztünk. Érdemes lesz női mérkőzésekre figyelni, mert ez egy nagyon színvonalas, nagy küzdelmet hozó, jó összecsapás volt. Gratulálok a lányoknak!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON női OB-I, 10.forduló
Tigra-ZF-Eger - BVSC Zugló
7:6 / 1:3, 1:2, 2:0, 3:1/
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
JV.: Tóth Imre, dr. Donauer Márk
Tigra-ZF-Eger: Kiss A.-, Jancsó P., Menczinger 1, Dobi, Molnár, Katona ZS. 1, Párkányi, Czigány D. 3, Gálicz, Weston, Borsi 2, Bódi, Szilágyi Sz., Túri. Vezetőedző: dr.Sike József
BVSC Zugló: Kakas-, Fekete 1, Mészáros-Farkas 2, Horák, Krénusz, Farkas T. 1, Hnatyszyn, Leimeter, Kele, Kenderesi, Gémes, Gyöngyössy 2, Pecz. Vezetőedző: Petrovics Mátyás
Gól - emberelőnyből: 5/8, ill.: 3/7
Gól - ötméteresből: -
Kipontozódott: Bódi Fruzsina, illetve, Leimeter Dóra, Kele Nikolett
/Fotó: Lénárt Márton/