Szép győzelem, izgalmas percek, remek csaták!
- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 1707
Nem is olyan régen, az alapszakasz utolsó előtti fordulójában szép győzelmet aratott a csapat Szegeden. A hetedik helyért vívandó összecsapásokon így szereztünk pályaelőnyt a rájátszásra. Ahhoz, hogy megtartsák a lányok a tabellán jelenleg is elfoglalt helyüket kétszer kell nyerni a szegediek ellen. Ezt ebben az idényben már egyszer megtettük, mert a kupában és a bajnokságban is mi bizonyultunk jobbnak. Ugyanakkor egyáltalán nem lefutott ez a párharc. Koncentrált, jó játékra van szükség, hogy elérjük célunkat.
A kapuban a hazai oldalon Podlovics kezdett, míg a vendégek a lehetséges tizennégy játékos helyett csak tizenkettőt neveztek. Elhoztuk a labdát a ráúszásnál, mi támadhattunk először, de hiába kerültünk emberelőnybe, kimaradt a lehetőség. A szegedi támadás Podlovics kezében halt el, de a második próbálkozásuk már a kapuban kötött ki, 0:1. Három támadásunk is pontatlan lövéssel ért véget. Aztán elpuskáztunk egy újabb emberelőnyt. Szmodicsot állították ki, jól védekeztünk a hátrányban. Czigány Dóra hosszasan lóbált, végül a hosszú sarokba ejtette a labdát, 1:1. Bódi a kiállított, Ráski pedig a gólszerző, 1:2. Katona Zsófi harcolt ki kiállítást, Czigány Dóra pedig élt az emberelőnyös lehetőséggel, és a kapus feje fölött lőtt a hálóba, 2:2. Podlovics védett nagyot nyújtózkodva, támadásunkból pedig Menczinger Kata lőtt szép gólt, 3:2. Ezzel a góllal nyertük meg az első negyedet.
A szünetben biztos, hogy nem ezt beszélték meg, mert a vendégek góllal kezdtek, 3:3. Szellősen védekeztünk, amit Czigány Dóra szóvá is tett, mert egy újabb gólt kapunk, 3:4. Egymás után háromszor játszottuk be a labdát két méteren belülre, így oda lett a támadásunk. Dobi szökött meg a rossz kéz oldalon, Bódi jól játszotta elé a labdát, amiből szép gól született, 4:4. Czigány Dóra akciógóljával vettük vissza a vezetést, 5:4. Podlovics remekül ugrott ki a kapujából, meghiúsítva egy szegedi akciót. Molnár Daniella lövése halt el a blokkoló kézen. Sajnos utána kiállították, Varga Tamás pedig időt kért. Alig több mint egy perc a hátralévő idő a negyedből. Podlovics és Czigány együttes erővel hárított egy életerős lövést. Ellentámadásunkból Hertzka növelte az előnyünket, 6:4. A válasz gyorsan jött, 6:5. Térfélcsere. Vannak hibák mindkét oldalon, de kiélezett csatát, nagy küzdelmet, igazi rangadót láthatunk. Feltehetően az a csapat kerül ki a végén győztesen ebből az ütközetből, amelyik kevesebbet hibázik.
Hertzka hozta el a labdát a harmadik negyed kezdeteként, s az első támadásunkból Menczinger kiszorított helyzetből is szép gólt lőtt, 7:5. Nyugtató találat volt. Aztán Czigány Dóra forgácsolta a kapufát úgy, hogy a labda a hálóba pattant, 8:5. Kurucz akciógólja jelezte, hogy a vendégek közel sem adták meg magukat, 8:6. Menczinger úszott meg a kapás szélen, s a rövid sarokba vágta a labdát, 9:6. Erre is Kurucznak volt válasza, 9:7. Menczinger, Czigány akció végén, az utóbbi lőtt a hálóba, 10:7. Mi diktáljuk a tempót, a Szeged próbál felzárkózni, de egyre többször maradnak le. Menczingert fautolják, kiállítás, Szilágyi Péter időt kér, érzi, hogy most akár meg is lehet nyerni a mérkőzést. Czigány Dóra emelkedik ki magasra, és elemi erővel lő a hálóba, 11:7. Egy büntetőpont a szegedieknek nem lett felírva, a bírók tanácskoztak a zsűrivel és korrigálták a hibát. A röpke szünet bennünket zavart meg, büntetőből kapjuk a nyolcadik gólt, 11:8, akcióból pedig a kilencediket, 11:9. Megtört a lendületünk? Kár lenne érte! Hihetetlen, de a bírók már megint tanácskoznak, egy sarokdobást nem tudnak eldönteni. Végül megkapjuk ami jár, de ez megint bennünket hozott hátrányba. Gólt kapunk, már csak egy az előnyünk, 11:10. Sőt! Kiegyenlítenek, 11:11. Négy gólos előnyt adtunk el. Vérszemet kaptak a vendégek. Az utolsó negyed dönt. Jó lenne, ha a játékvezetők is dönteni tudnának, mert ha minden második ítélet után tanácskoznak, azzal szétszabdalják a játékot!
Csatakiáltás után mennek harcba a felek, a játékosok egymást tüzelik. Hertzka megint elhozza a labdát a ráúszásnál. Czigány Dóra pedig akciógólt lő, 12:11, újra vezetünk. Menczinger sem akar elmaradni, hatalmas tempókkal úszott a kapu közelébe és a rövid sarokba vágta a labdát, 13:11. Kapaszkodik a Szeged, Ráski lő gólt, 13,:12. Megint jól működik a Menczinger, Czigány kapcsolat, az utóbbi pattint a hálóba, 14:12. Nem hajlandó leszakadni a Szeged, 14:13. Szmodics kapásból teszi közé a kettőt, 15:13. Sajnos Czigányt kiállítják, Varga Tamás időt kér, még érzi a lehetőséget, hogy van mit keresniük. Négy és fél perc van hátra. Talán az utolsó puskapor, kapu fölé lőnek, de mi sem tudunk betalálni. Hertzka pontozódik ki, hiányozni fog. Szmodics nem passzol tovább, hanem a kapuba lő, szemfüles gól, nagy jelentőségű találat, 16:13. Kijátsszuk a támadási időt, a végén pedig Dobi Dorina találja meg az utat a jobb alsó sarokba, 17:13. Bódit is elveszítjük, de ennek már nincs jelentősége. Czigány lövése még megborotválja a kapufát, Podlovics pedig kivédi a gólba tartó lövést, 17:13-ra nyertünk. Szép volt, izgalmas volt, gratulálunk!
Mestermérleg:
Varga Tamás: Gratulálok az Egernek, de a csapatomnak is. Egy játékosállományában, strukturálisan is erősebb Eger ellen, három negyeden keresztül is meccsben voltunk. Visszajöttünk négy gólos hátrányból, de a végét sajnos nem bírtuk. Megérdemelt hazai győzelem született, mert tizenhét kapott góllal nem lehet mérkőzést nyerni.
Szilágyi Péter: Azzal kezdeném, amivel Tamás abbahagyta, az én szemszögemből ez úgy néz ki, hogy nagyon sok a tizenhárom kapott gól. Az viszont dicséretes, hogy jelentősen túl tudtuk lőni ezt a gólszámot. Gratulálok a lányoknak, jól küzdöttek, remélem, hogy szerdán, Szegeden lezárhatjuk ezt a párharcot.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON OB-I. nők, rájátszás 1. forduló
Tigra-ZF-Eger - SZTE Szeged
17:13 (3:2, 3:3, 5:6, 6:2)
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
J.V.: Ercse Norbert, Kevi Tamás
Tigra-ZF-Eger: Kiss A.-, Párkányi, Menczinger 4, Hertzka 1, Molnár D., Katona Zs., Dobi 2, Czigány D. 8, Gálicz, Szmodics 2, Horák, Bódi, Pogonyi, Podlovics. Vezetőedző: Szilágyi Péter, Szakmai igazgató: Biros Péter
SZTE Szeged: Gyöngyösi-, Pádár, Miklós R. 2, Hasznos, Tátrai 2, Ráski 5, Bicskei 1, Ármai 1, Korom, Botka, Varga N., Kurucz 2. Vezetőedző: Varga Tamás
Gól - emberelőnyből: 4/10, ill.: 3/11
Gól - ötméteresből: - ill.: 1/1
Kipontozódott: Hertzka Orsolya, Bódi Fruzsina.
/Fotó: Lénárt Márton/