
Nézők és szurkolás nélkül teljesen más az uszoda hangulata, nyilván a játékosoknak sem olyan, mintha buzdítanák őket. Jelen helyzetben is a maximumra törekszik az egri vezetőség, így ha a helyszínen nem is, de otthon mindenki szurkolhat az internetes közvetítések alatt. Így volt ez a Szeged ellen is, ami kimondottan fontos összecsapás volt az egri nőknek. Eddig a legnehezebb csapatok jutottak, ahogy Biros Péter is fogalmazott a találkozó előtt, most jönnek azok az ütközetek amiket meg kell nyerni. Egy ilyen nehéz sorsolás mentálisan is megdolgozza az embert, a pontokra szüksége volt a lányoknak. Így érkeztünk meg a Szeged elleni találkozóra, ahol már az első perctől egyértelmű volt, hogy egyik csapatnak sem lesz egyszerű dolga.
Váltakozó játékot hozott az első nyolc minutum, ahol a gólok számában és a mutatott produkcióban is egy picit jobb volt a vendég gárda. Nagy különbség nem volt, azonban egy kihagyott egri büntető is a szegedieket segítette. A második negyed tökéletes mása volt az elsőnek, ez azonban azt eredményezte, hogy a Szeged két góllal vezetett a szünetben. Érdekesség, hogy a hat csongrád-csanád megyei gólból hármat két volt egri pólós szerzett Mikós Réka és Ráski Lilla személyében. A hazai együttesből Dobi Dorina talált be egynél többször. A félidőben rendeznie kellett Biros Péternek a sorokat.
Ármai Zita révén már hárommal is vezettek a kék sapkások, majd jött egy kaotikus helyzet. Egy vendég kiállítás után jött egy második, azonban nem a szabálytalankodó pólós úszott ki, így még egy kiállítás és ötméteres következett. Ez okozta azt, hogy Czigány Dóra betalált, Ráski Lilla pedig kipontozódott. Mindenképp fontos momentum volt ez, hiszen újra fej-fej mellett volt a két csapat. Teljes fordulat következett, egy 5-2-es negyedet követően előnnyel fordultak az utolsó nyolc percre Menczinger Katáék.
Pattanásig feszült hangulat, vehemens vezetőedzők és nagyot küzdő játékosok jellemezték a végelszámolást. Négy perccel a vége előtt még döntetlent mutatott az eredményjelző, majd jött Katona Zsófi, aki kiváló centermunkával meglőtte a tizedik egri gólt. Ennek ellenére sok volt még hátra, Ármai Zita pedig két ellenállhatatlan gólt szerzett. Hazai oldalon újra Katonát kell kiemelnünk, aki egy szemfüles találattal növelte az egri előnyt. Összesen ötven másodperc volt hátra, 12-11 volt az állás és a Szeged támadott. Azonban nem csak támadott hanem egalizált is, Miklós Réka ejtett pontosan a kapuba. Tizenhárom másodperc, egri emberelőny, Hertzka gól! Megszületett tehát az első heves megyei győzelem az idei bajnokságban, csak így tovább lányok!
Mestermérleg:
Biros Péter: Fárasztó volt ez a találkozó mind a két csapatnak. Idegtépő, kiélezett ütközet volt. Nagyon jó Szegedet sikerült megvernünk, büszke vagyok a lányokra, rendkívül örülök a győzelemnek!
Varga Tamás: Gratulálok az Egernek a győzelemhez. Sok minden kavarog bennem, nem egyszerű ilyenkor értékelni. Nem vonom kétségbe, hogy megérdemelt győzelem született, azonban ma, amit mutattunk a 19 éves átlagéletkorral rendelkező csapatunkkal, az nem akármi. Fordulópont volt Ráski Lilla kiválása, ha az nincs, akkor úgy gondolom, hogy megnyerhettük volna. Büszke vagyok a lányokra!