
Melyik arcát mutatja ma a női csapatunk? Abban bízunk, hogy visszatérnek a kupában nagy elismerést kiváltó játékukhoz és gyorsan elfeledtetik a szentesi kisiklást. A közönség hálás volt a késő nyári, kora őszi játékért, hamar és egyre többen álltak a lányok mellé. Ezúttal is sokan választották a szombati ebéd előtti programnak a lányok biztatását.
Október, a mellrák elleni hónap. Ezért választották a hazaiak ciklámen színű felszerelésüket. Ötméteres jelentette az első eseményt. Keszthelyit húzták vissza a kapu előtt, amiért nem lehetett más az ítélet. A büntetőt maga a sértett vágta a kapuba, 0:1. Hamar kiderült, hogy a kupa meccsből tanulva kemény agresszív védekezést választották, amivel nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Keszthelyi újabb góljával, 0:2. Parádés egri támadás végén Meczinger és Czigány játszott össze, az utóbbi ziccerben nem hibázott, 1:2. Gyorsan jött a válasz, 1:3. Keszthelyi ellenállhatatlan volt, újabb góljával, 1:4. Czigány Dóra szépen kilőtte a felső sarkot, 2:4. Emberelőny, akkor Keszthelyi gól, 2:5.
A második negyed jó egri védekezéssel kezdődött, majd kimaradt emberelőnnyel folytatódott. Keszthelyi sérelmezett egy kemény szerelési kísérletet, majd a megítélt szabaddobásból a jobb felső sarokba lőtt, 2:6. Antal Dóra lőtt szemfüles gólt, 2:7. Aztán ejtett egyet a bal sarokba, 2:8. Keszthelyi szolgálta ki Aubélit, aki ziccerben a hálóba lőtt, 2:9. Aubéli nem elégedett meg ennyivel és újabb találatot ért el, 2:10. Czigány Dóra ötméteresből szépített, 3:10. Hertzka harcolt ki újabb büntetőt, amit Czigány ezúttal a másik sarokba lőtt, 4:10. Vendég időkérést követően, Gangl is előre ment, egészen a center pozícióig, de újabb gól már nem született.
Keszthelyi góllal kezdődött a harmadik negyed, 4:11. Czigány Dóra bebizonyította, hogy nem tud hibázni ötméteresből, ezúttal is túl járt Gangl Edina eszén, 5:11. Keszthelyi szinte azonnal válaszolt, 5:12. Egy vitatott UVSE gól, de megadták, 5:13. Dobi Dorina lőtt szépségdíjas gólt, 6: 13. Mencziner kapott remek labdát kiszorított pozícióban a szélen, ám ez sem zavarta, hogy a kapuba lőjön, 7:13. Hertzka ma az ötméteresek kiharcolója, Czigány Dóra pedig az értékesítője, 8:13. Kiss Alexandra védett nagyot. Ezt a negyedet 4:3-ra megnyertük!
A végjáték vendég góllal kezdődött, 8:14. Antal Dóra folytatta a vendégek gólgyártását, 8:15. Már nyolccal vezet az UVSE, 8:16. Ezúttal Katona Zsófi harcolta ki az ötméterest, Czigány ezúttal sem hibázott, 9:16. Az utolsó percekre mindkét csapat kapust cserélt. Emberelőnyből lőtt újabb gólt az UVSE, 9:17. Szmodics is betalált, 10:17. Podlovics szerelt bravúrosan egy perccel a vége előtt, kétszer egymást követően. Antal Dóra, majd Hajdú zárta a góllövést, 10:19.
Mestermérleg:
Benczur Márton: Gratulálok a játékosaimnak! Nagyon motiváltan, odatéve magukat játszottunk ezen a mérkőzésen. Talán csak a harmadik negyedben zavarodtunk meg kissé. Összességében elégedett vagyok ezen a nagyon kedves helyszínen mutatott játékunkkal.
Szilágyi Péter: Nagyon jól kezdte az UVSE a mérkőzést. Másfél negyed alatt el is döntötték a találkozó sorsát, amihez gratulálok nekik. Sok hibával játszottunk, elkerülhető gólokat kaptunk, remélem a Dunaújváros ellen, a következő mérkőzésünkön jobb teljesítményt nyújtunk.
A mérkőzés jegyzőkönyve: OB-I, nők, 2. forduló ZF-Eger - UVSE Hunguest Hotels 10:19 (2:5, 2:5, 4:3, 2:6) Eger, Bárány István Sportuszoda Jv.: Füzesi Zsolt, Kollár György
ZF- Eger: Kiss A.-, Párkányi, Menczinger 1, Hertzka, Molnár D., Katona Zs., Dobi 1, Czigány D. 7, Gálicz, Szmodics 1, Horák, Bódi, Szilágyi Sz., Podlovics. Vezetőedző: Szilágyi Péter
UVSE Hunguest Hotels: Gangl-, Aubéli 2, Antal D. 4, Hajdú 2, Szűcs, Keszthelyi-Nagy 7, Baksa 2, Faragó 1, Szegedi, Rybanska, Dávid C., Peresztegi-Nagy, Telek, Kakas. Vezetőedző: Benczur Márton
Gól - emberelőnyből: 3/6, ill.: 6/7 Gól - ötméteresből: 5/5, ill.: 2/2 Kipontozódott: -, Dávid Cila. /Fotó: Lénárt Márton/