A Hungerit Szentes volt a ZF-Eger női gárdájának az ellenfele, a BENU Magyar Kupa hetedik fordulójában. A Bárány Uszodában rendezett találkozón két góllal bizonyultak jobbak a hazaiak.

A Dr. Bárány István Uszoda a nyári vízilabdázás egyik leginkább kedvelt helyszíne. A létesítmény a felújítás óta két női mérkőzésnek adott otthont, így teljesen őszintén mondhatjuk, hogy a hangulat és a népes szurkolótábor már előre borítékolható volt. Ezen felül ki kell emelni, hogy a Szentes elleni mérkőzés mindig rangadó, ha az Egerről van szó. Friss élmény a Magyar Kupa második fordulója, ahol a két gárda már találkozott egymással, akkor a heves megyeiek örülhettek a végén. Visszatérve a mai napra, az egyébként is hangulatos ütközetet az egri drukkerek hangos szurkolásukkal színesítették.
Döcögősen indult a találkozó, picit bíbelődni kellett az órákkal, azonban a gyors megoldás után már csak a játékra kellett fókuszálni. A gólok sorát a hazaiak kezdték, majd folytatták Menczinger Kata és Bódi Fruzsina révén. Bár ekkor azt gondolhattuk, hogy akár hasonló negyed következhet mint a második forduló első nyolc percében (1-7), a Szentes elsőre egy ötösből, majd akcióból válaszolt. Ezek után a kapusok kerültek főszerepbe, Mackó Lilla és a születésnapos Kiss Alexandra is a helyén volt több kiélezett helyzetben. Mikor már csak pár másodpercet mutatott az óra, Katona Zsófi is feliratkozott az eredményjelzőre, ezzel zárva a negyedet (3-2).
Bár nagy szünet nem volt, a játék mégis sokat változott a második negyedre. Kihagyott helyzetek és elpuskázott támadások jellemezték találkozó ezen szakaszát. A volt egri, Polák Zsófi talált be büntetőből, majd előnyből Bódi Fruzsina, ötösből Czigány Dóri, majd újra akcióból jött egri gól Hertzka Orsolya révén, aki ezzel zárta is az első félidőt (3-1).

A harmadik negyedre a különbség nem változott, a hat gólt hozó nyolc perc kiegyenlített teljesítményt és igazságos osztozkodást mutatott. Sorra jöttek a szép támadások és a találatok, az utolsó felvonás előtt 9-6-ot mutatott az eredményjelző, ami háromgólos, magabiztos hazai vezetést jelentett.
Egészen négy minutumot kellett várni a következő gólra, illetve a másodikra is, hiszen itt és ott is fújta a bírák egy-egy büntetőt, amiket Czigány és Kolarova értékesített. A további perceket a Szentes nyerte meg, ezzel hozták egy góllal az utolsó negyedet, azonban így is egri győzelem született. Ez azt jelenti, hogy a nagy riválist oda-vissza meg tudta verni Szilágyi Péter csapata a BENU Magyar Kupa küzdelmeiben.
Mestermérleg:Matajsz Márk: Gratulálok az Eger csapatának, megérdemelten nyertek. Jobban játszottunk mint az előző mérkőzésen, de sok helyzetet kihagytunk, ez perdöntő volt. A védekezésünk sokat javult, kevesebb gólt is kaptunk. Sok mindenen kell még változtatni, ehhez sok munka és gyakorlás kell. Élmény volt ilyen csodálatos környezetben játszani, sok sikert kívánok a továbbiakhoz!
Szilágyi Péter: A Szentes ellen mindig rangadót játszunk. Sosem egyszerű egy ilyen ütközet, ezt a mai nap is bizonyítja. A győzelem volt a cél, így álltunk ehhez a kezdő sípszótól egészen a végéig. Voltak hibák, de összességében elégedett vagyok és nagyon örülök a győzelemnek.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
BENU Magyar Kupa- nők, ‘A’ csoport, 7. mérkőzés
ZF-Eger – Hungerit Szentes 11-9 (3-2, 3-2, 3-3, 2-3)
Eger, Dr. Bárány István Sportuszoda
V.: Marnitz Miklós, Csanádi Zsolt.
ZF-Eger: Kiss A. – Menczinger 2, Hertzka 2, Katona 1, Czigány 1, Szmodics, Bódi 3. Cs.: Pintér, Párkányi, Molnár D., Dobi, Kékesi, Horák, Szilágyi Sz. Edző: Szilágyi Péter.
Szentes: Maczkó – Mácsai, Dömsödi 1, Tóth Cs., Kádár, Csiszár, Kövér-Kiss 4. Cs.: Héda, Varga V. 1, Urvári, Kolarova 1, Bonca, Tóth F., Polák 2. Edző: Matajsz Márk.
Gól-emberelőnyből: 5/3 illetve 5/2. Gól-ötméteresből: 2/2 illetve 3/3. Kipontozódott: Szmodics Viktória.
/Fotó: Lénárt Márton/