
A tétmérkőzések és a BENU Magyar Kupa sorozata Tatabányán kezdődött a lányoknak, ahol egy magabiztos, tizenegy gólos győzelmet arattak. Szilágyi Péter, a gárda vezetőedzője akkor a találkozót követően így nyilatkozott weboldalunknak:
Négy és fél hónap után remek dolog, hogy újra tétmeccset játszottunk. Nehéz volt a motivációt fenntartani mérkőzések nélkül. Nagyon örülök a gőzelemnek, külön kiemelném a védekezésünket. Bízom benne, hogy ez a magabiztos siker lendületet ad az előttünk álló találkozókra. Gratulálok a lányoknak!
Három ismerős arc is szerepelt a vendéglátók keretében, hiszen Kolarova Tamara, Polák Zsófia és Tóth Csenge is a nyáron tette át székhelyét Egerből Csongrád-Csanád megyébe. Az első negyed meseszerűen kezdődött a vendégeknek, hiszen négy és fél perc alatt már öt nullára vezettek. Katona, Menczinger, Hertzka és Czigány vezetésével esélyt sem adva pólóztak a heves megyeiek, ennek eredményeképp 1-7 a negyed végére. A második nyolc perc jóval kiegyensúlyozottabb játékot mutatott, fej fej mellett haladtak a csapatok a támadás és a védekezés területén is. Két gól itt, két gól ott, így igazságos döntetlent produkáló negyed után vonultak szünetre a csapatok (3-9).

Fordult a játék képe, az első sima negyed után a szünet előtt kiegyensúlyozottság következett. A félidőről azonban egyértelműen a Szentes jött vissza jobban, ezt gólokban és mutatott produkcióban is látni lehetett. Zsinórban négy hazai találat született, erre csupán egyszer, név szerint Dobi Dorina válaszolt emberelőnyből (7-10). Bár a három gólos előny nem volt kevés, azért az utolsó nyolc percben bármi megtörténhetett. Két alkalommal is feljött két gólra a Szentes, ennek ellenére nem maradtak adósak Szilágyi mester lányai sem, akik tartották a lépést. A végelszámolásnál nagyon fontos volt, hogy a nehéz harmadik negyedet követően rendezte a sorait az Eger, ezzel remek győzelmet aratva Szentesen (11-14). Kettőből kettő győzelem eddig a mérleg, a következő hét programjában pedig kedden az FTC gárdáját látják vendégül Czigány Dóráék a Bárány Uszodában, majd csütörtökön az UVSE-hez látogatnak.
Mestermérleg:Szilágyi Péter: A Szentes-Eger párharc mindig különleges, sosem lefutott egyik fél tekintetében sem. A győzelmünket az első félidő megalapozta, nagyon büszke vagyok a lányokra. Azt gondolom, hogy rendkívül sokat ad a vízilabdának az, hogy nyáron, jó időben, szép számú szurkolók előtt rendeznek találkozókat.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
BENU Magyar Kupa- nők, ‘A’ csoport, 2. mérkőzés
Hungerit Szentes – ZF-Eger 11-14 (1-7, 2-2, 4-1, 4-4)
Szentes
V.: Petik András, Tóth Sándor.
Szentes: Mackó – Mácsai, Dömsödi, Tóth Cs., Csiszár, Kövér-Kis 3, Polák 2. Cs.: Füsti, Varga V. 2, Urvári 1, Kolarova 2, Kádár 1, Boncza, Tóth F. Edző: Matajsz Márk.
ZF-Eger: Kiss A. – Menczinger 2, Hertzka 2, Katona 1, Czigány 5, Szmodics 1, Bódi. Cs.: Pintér A., Párkányi, Molnár, Dobi 3, Kékesi, Horák, Szilágyi. Edző: Szilágyi Péter.
Gól-emberelőnyből: 9/2. illetve 5/3. Gól-ötméteresből: 4/3. illetve 4/4. Kipontozódott: Tóth Csenge illetve Dobi Dorina, Czigány Dóra, Bódi Fruzsina.
/Fotó: Lénárt Márton/