
Második hely a kassai női nemzetközi tornán

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 12516
Pia Hrosík, a szlovák vízilabda megalapítója tiszteletére rendezett emléktornára jelentős női nemzetközi mezőny jött össze az elmúlt hét végén Kassán. Nemzeti válogatottak mellett a kassai Olympia, az olasz Verona, valamint az LFÁ-ZF-Eger képviselte a klubvízilabdát.
Az LFÁ-ZF-Eger múlt heti Duna kupán való szereplésével kezdte a szezont,, majd a bajnoki rajt előtt remek felkészülésnek bizonyult, a pénteken, szombaton és vasárnap lejátszott összecsen öt mérkőzés. Biros Péter vezetőedző elmondta, hogy nagyon örült ennek a lehetőségnek. Több olyan dolgot is kipróbálhattak, gyakorolhattak, amelyek majd a bajnokság során is visszaköszönhetnek a különböző játékszituációkban. Az sem elhanyagolható, hogy újra együtt töltött a csapat három napot, ami az összekovácsolódásban jelentett nagy segítséget. Czigány Dóra is játszott már, igaz, csak a vasárnapi, Németország elleni összecsapáson. A vezetőedző szerint jó lett volna, ha végig velük van. Nemcsak azért, mert akkor megnyerjük a tornát, hanem fontos szerepet szán neki a későbbiekben, és szerette volna ha a többi mérkőzésen is rendelkezésre áll. Biros Péter szerint, ha még nem is lesz kész a csapat a szombati, Szentes elleni bajnoki rajtra, a betervezett munkát elvégezték, s már csapatként várják azt a meccsdömpinget, ami kezdetét veszi.
A LFÁ-ZF Eger eredményei: 1. SK Olympia (SL) - LFÁ-ZF Eger 4-22 (1-4, 1-3, 1-8, 1-7) Aranyi - Szilágyi D. 4, Menczinger 2, Katona 2, Tóth 3, Vályi 2, Szmodics 2,Polák 3, Szilágyi Sz 1, Bódi, Molnár 3, Kiss, Pulybank A hazai csapat ellen végig vezetve magabiztos győzelmet arattunk.
