
Közel sem mindig a vezetőedző állítja össze a csapatot. Ami öröm és mindenképpen erősítést jelent, hogy a válogatott Szilágyi Dorottya ott lesz a társaival együtt a szentesi uszoda vizében. A Tatabánya ellen remekül bemutatkozó Bódi Fruzsina azonban megbetegedett, így ő itthon maradt. Helyét az a Rocska Lilla veszi át, akinek jó tapasztalatszerzés lehet a szentesi bajnoki, valamint az azt követő Duna Kupa.
Az első emberelőny még kimaradt, de a másodikat Pulyblank már értékesítette. 0:1. Így indult a Szentes - ZF-Eger rangadó az alföldi városban. Közel négy perc elteltével egyenlített a hazai csapat, méghozzá a Miklós Réka ellen megítélt büntetőből 1:1. Aztán az egriek szélsője javított, mert emberelőnyből betalált, 1:2. Aztán a két kapus következett. Előbb Horváth Anna, majd a másik oldalon Lekrinszki védett nagyot. Pulyblank forgatta be emberét a centerposztról, s csak szabálytalanul tudták megállítani. A megítélt büntetőt Szilágyi Dorottya vágta a kapuba, 1:3. Jól indult a mérkőzés, mert ez maradt az első negyed eredménye.
A második felvonásban a hazaiak kezdtek jobban, mert miután kétszer is megszerezték a labdát Mihály Kinga akciógól lőtt, 2:3. Ezt követően itt is, ott is, több kihagyott helyzet jellemezte a találkozót, a lövések célt tévesztettek. Nem úgy Szilágyi Dorka szabaddobása, ami a kapuba vágódott, 2:4-re alakítva az eredményt. Ezt követően is az volt a kérdés, hogy ki bírja jobban a "vasalót", mert a sok pontatlanság miatt rengeteget úszak a csapatok. Biros Péter kért időt, hogy megnyugtassa az övéit, hiszen nálunk volt a két gólos előny. Ennek meg is lett az eredménye, mert Ráski akciógólt lőtt, 2:5. Sokáig ne örülhettünk a három gólos előnynek, mert Kövér-Kis kihasználta az emberelőnyt, 3:5. Újabb egri büntető, amit megint csak Szilágyi Dorottya értékesített 3:6. Következhetett a nagy szünet.
Horváth Anna védésével kezdődött a harmadik negyed, majd Tóth Csenge blokkolt remekül egy lövést, aztán megint a kapusunk következett. Tüzelt a Szentes, de nem tudták bevenni a kapunkat, jól védekeztünk! Ami nem ment elől a szentesieknek, ment egészpályáról, mert a kapusuk talált a hálóba. Érdekes gól, (!) 4:6. Szerencsére ez nem zavarta meg az egrieket, mert Szilágyi Dorottya emberelőnyből gyorsan visszaállította a három gólos különbséget, 4:7. Alig több mint három perc telt el, a harmadik negyedből, amikor Tóth Csengét cserével végleg kiállították. Nem kis veszteség! A negyed végén Szilágyi Dorka mindenkit megnyugtatott, hogy, ha még nem is gyógyult meg teljes egészében, azért akkor is nagyon eredményes. Megúszást követően, már a az ötödik gólját lőtte, 4:8.
Perez góljával kezdődött az utolsó felvonás, 5:8. Biros Péter kapott sárgalapot, miután véleményezett egy ellenünk megítélt büntetőt, amit azonban Kövér-Kis kihagyott. Aztán Korom R. emberelőnyös találatával zárkóztak a hazaiak 6:8. Pulyblank azonban nem hagyta annyiban a dolgot és szép akciógólt lőtt, 6:9. Szilágyi Szabina is kipontozódott, Korom R. pedig bevágta az emberelőnyt, 7:9. Fokozódtak az izgalmak, Mandic is a végleges kiállítás sorsára jutott. Ráski akciógólja nyugtatta meg a kedélyeket, 7:10. Kudellának még volt válasza, 8:10. Dobi Dorinát is végleg cserével elvesztettük, majd Szűcs Petra ellen fújtak támadó hibát. Micsoda végjáték! Mintha "billent volna" a hazai pálya. Szilágyi Dorottyát is kiállították. Kövér -Kis bevágta az előnyt 9:10. Mi lesz még itt? Szerencsére semmi! Azaz, dehogy semmi! Parádés idegenbeli győzelem!
Mestermérleg: Biros Péter: Végig kézben tartottuk a mérkőzést. Aminek külön örülök, hogy mindenki lehetőséget kapott, amivel éltek is a fiatalok. Nem emelnék ki külön senkit, mert az egész csapat jól játszott. Örülök a győzelemnek!A mérkőzés jegyzőkönyve: OB-I., nők, alapszakasz, 16. forduló Hungerit Szentes - ZF-Eger 9:10 ( 1:3, 2:3, 1:2, 2:5) Szentes, fedett uszoda V.: Kovács S., Juhász G. Hungerit Szentes: Lerinszki 1 - Szabó K., Perez 1, Fodor, Dömsödi, Dávid C., Mihály K. 1 , Kádár, Kudella 1, Kövér-Kis Réka 4, Czibus D, Korom R.1. Edzők: Brávik Fruzsina, Dömsödi József. ZF-Eger: Horváth A. - Szilágyi D. 5, Ráski L. 2 , Pulyblank 2, Dobi, Tóth Cs. , Hlengiwe , Szűcs P., Kiss A., Rocska L., Molnár D., Miklós R. 1 , Szilágyi Sz. , Aranyi R. Edzők: Biros Péter, Szilágyi Péter Gól - emberelőnyből: 4/6, ill.: 3/5 Gól - ötméteresből: 1/2, ill.: 2/2 Kipontozódott: Mandic (végleg cserével), ill.:Tóth Csenge (végleg cserével), Dobi Dorina (végleg cserével), Szilágyi Szabina
A 16. forduló további párosításai: Február 20., szerda 20.00.: BVSC-Zugló – Budapesti Honvéd Sportegyesület Február 22., péntek 13.00.: Dunaújvárosi Egyetem – Maarsk Graphics – FTC-Telekom Waterpolo Február 23., szombat 16.00.: RB- Tatabánya – Szeged SZTE Szabadnapos: UVSE Hunguest Hotels (Fotó: Lénért Márton, archív)