A hat találatot jegyző Vályi Vanda vezetésével három gólos győzelmet aratott a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapata.
A Dunaújváros elleni mérkőzés helyszíne a III. kerületi TVE uszoda volt, hiszen a vendéglátók ideiglenes otthonba kényszerültek felújítás miatt. Mondhatnánk azt is, hogy semleges az uszoda, ám hazai oldalon már jó pár találkozót rendeztek itt.
Ha visszaemlékszünk a két csapat őszi mérkőzésére, akkor egy rendkívül látványos, tíz gólt hozó első negyedet láthatott a publikum. A mai találkozó azonban teljesen másképp kezdődött. Hosszú percekig nem változott az eredményjelzőn az állás, kiállításból is csak egyet láthattunk, ám ekkor villant egymás után kétszer Vályi Vanda, aki ezzel megtörte a már több mint négy perce tartó gólcsendet. Érezhető volt, hogy kell egy egri találat ahhoz, hogy ne húzzon el nagyon Mihók Attila csapata. A negyed vége előtt Ráski Lilla használt ki remekül egy helyzetet, így lezárva az első nyolc perc történéseit.
A második negyed teljesen más képet mutatott. Látható volt, hogy gólok mennyiségében is változás következik. Gyakorlatilag az első félidő két teljesen különböző részből állt. Ha a találatokat vesszük alapul, akkor azt láthattuk, hogy a három gól után most hat találat esett, ám ennek a hazaiak örülhettek. Vályi Vanda vezetésével kettővel növelték az előnyüket a fehér sapkások, ám érdekesség még az első játékrész statisztikái közül, hogy a ZF-Eger csapata az összes emberhátrányát (négy) kivédekezte, emellett pedig az össze emberelőnyét értékesítette (kettő).
A fordulást követően sem változott a játékképe. Egy-egy hazai találatra érkezett válasz, ám ez nem volt elég arra, hogy közelebb kerüljenek az egriek a vendéglátóhoz. Tóth Csenge és Ráski Lilla találataira négy válasz érkezett, ezzel pedig már öt volt közte. Sajnos a fórok sem úgy alakultak, mint eddig, így nehéz helyzetből várhatták az utolsó nyolc percet a hevesiek.
A mérkőzés végére ennek ellenére belehúztak az egriek, sorra szállították a gólokat. Remek játékot mutatva, az utolsó utáni erőtartalékot is felhasználva lőttek ötször a hazai kapuba. Azonban ez már nem volt elegendő ahhoz, hogy ne a Dunaújváros gazdagodjon három ponttal. Ősszel hét góllal volt jobb a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapata, most ez háromra csökkent. Ha ebből indulunk ki, akkor ez mindenképp bizakodásra ad okot.
Mestermérleg:
Mihók Attila: – Nehéz mérkőzést játszottunk. Az Eger nagyon szervezetten védekezett. Rengeteg hibát vétettünk a támadójátékunkban, jobban kellett volna koncentrálnunk. Nem voltunk elég higgadtak, így az első és a negyedik negyed elég hektikus volt. Gratulálok az Egernek, végig nehéz volt ellenük játszani.
Biros Péter: – Gratulálok a Dunaújvárosnak a győzelemhez, végig jobban voltak, ehhez nem fér kétség. Azt gondolom, hogy egy jó és hasznos mérkőzést játszottunk. Védekezésben lehettünk volna még pontosabbak, de összességében elégedett vagyok a látottakkal.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
OB I., nők, alapszakasz, 13. forduló DUE-Maarsk Graphic– ZF-Eger 13-10 (2-1, 4-2, 4-2, 3-5) Budapest, III. ker. TVE uszoda V.: Várkonyi G., Bereczki M. DUE: Kiss A. – Menczinger 1, Gurisatti 3, Luka 2, Garda, Vályi V. 6, Huszti V. 1. Cs.: Brezovszki, Horváth B., Mathieu, Ziegler, Sajben. Edző: Mihók Attila. ZF-EGER: Horváth A. – Ráski L. 2, Pullyblank, Tóth Cs. 1, Hlengiwe 2, Szilágyi Sz. 1, Szilágyi D. 3. Cs.: Molnár D., Szűcs P. 1, Bódi F., Katona Zs. Edzők: Biros Péter, Szilágyi Péter. Gól – emberelőnyből: 8/2. ill. 9/6. Ötméteresből: 3/2. ill. – Kipontozódott: Ziegler D. a 29., Bódi F. a 27. percben Az eredmény alakulása: 2-0, 2-1, 3-1, 3-2, 4-2, 4-3, 7-3, 7-4, 9-4. 9-5, 11-5, 11-7, 13-7, 13-10.
A 13. forduló további eredményei: Szeged SZTE – FTC Telekom 8-14 Hungerit Szentes – RB-Tatabánya 13-6 UVSE Hunguest Hotels – BVSC-Zugló 13-9 (FOTO: Lénárt Márton, archív)