A Honvéd otthonában sem tudott pontot szerezni, így legfeljebb a hetedik hely juthat a bajnokság végén a ZF-Eger-EKE női csapatának.
Ahogyan előzetesünkben is fogalmaztunk, az utolsó szalmaszálat jelentette a szerda esti, Racionet Honvéd elleni bajnoki mérkőzés a ZF-Eger-EKE női csapata számára, de még egy esetleges győzelemmel sem maradt volna saját kezében az együttes sorsa.
Hát ehhez képest elég rosszul kezdtek a fővárosban a sárga-kékek, mindjárt a találkozó elején ugyanis 2-0-ra alakította az állást a házigazda. Nem sokkal később Rebacca Parkes emberelőnyből szépített, ez a három találat pedig alaposan beindította a gólgyártást.
Az első negyedben összesen tizenegy eredményes támadást jegyezhettünk, ám sajnos 7-4-es elosztásban. Elképesztő gyorsasággal születtek tehát a gólok, vagyis nem mondhatni, hogy a helyzet magaslatán álltak volna a hátsó alakzatok.
A második játékrészben mégis próbált közelebb férkőzni vendéglátójához Biros Péter és Kelemen Attila együttese, az első negyed utáni eredményhez képest pedig sikerült is megérkezni mínusz egyre. Mondhatnánk, hogy a folytatásban már folyamatosan szorosan alakult az állás, de 9-8 után ismét egy hullámvölgy következett, a fővárosiak pedig ismét megléptek, ezúttal 12-8-ra.
[vc_single_image image="93967" img_size="full" onclick="link_image"]Ekkor már a harmadik felvonásnál tartottunk és ebben az etapban sem nagyon akaródzott csökkenni a távolság. Az utolsó nyolc percben már csak ezért is komoly dolgoknak kellett volna történniük ahhoz, hogy sikerüljön talpra állniuk az egrieknek, de ezzel együtt sem tűnt megoldhatatlannak a feladat.
A nagy felzárkózás számszerűleg 14-11 után következhetett. Először ismét Rebecca Parkes találatával mínusz kettőre sikerült közelíteni, majd Tóth Anita emberfóros megoldásával egyre, Miklós Réka akciógóljával pedig már 14-14 állt az eredményjelzőn. Elképesztő fordulat, és még mindig hátra volt három perc.
Csakhogy, amikor mindenki azt hitte, lélektanilag előrébb tartanak a vendégek, a Honvéd robbantott a végjátékban és egy 3-0-ás sorozattal eldöntötte a mérkőzés sorsát. Ezzel pedig eldőlt, az OB I. nyolccsapatos alapszakaszában nulla ponttal, utolsóként fejezi be a küzdelmeket a ZF-Eger-EKE, vagyis a továbbiakban legfeljebb a hetedik helyet szerezheti meg.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
OB I., nők, 1. csoport, 6. forduló Racionet Honvéd – ZF-Eger-EKE 17-14 (7-4, 3-4, 3-2, 4-4) Budapest, Tüzér utca, V.: Marnitz M., Rubos K. HONVÉD: Magyari – Ármai 3, Muzsnay 4, Illés H. 3, Szabó S. 1, O-Nagy, Bálint R. 3. Cs.: Peresztegi 1, Pálinkás, Busa, Szűcs P. 2. Edző: Rottler Antal. EGER: Horváth A. – Jenes, Szűcsné Fekete 1, Pap M., Ráski 4, Parkes 5, Miklós R. 1. Cs.: Szilágyi Sz., Hornyák S., Puskás Á., Molnár D. 1, Kocsis Sz., Tóth A. 2. Edzők: Biros Péter, Kelemen Attila. Gól – emberelőnyből: 10/4. ill. 12/4. Ötméteresből: 2/2. ill. 2/2. Kipontozódott: Szűcsné Fekete a 16., Szabó S. a 21. percben. Az eredmény alakulása: 2-0, 3-1, 4-2, 5-3, 7-4, 7-6, 8-7, 9-8, 12-8, 13-10, 14-11, 14-14, 17-14.
A 6. forduló további eredményei:
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem – Hungerit Szentesi VK 9-8 Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics – BVSC-Zugló Diapolo 11-11 Tatabányai Vízmű SE – UVSE-Tropicarium 2-18
(FOTO: Szántó György, archív)












