
Mondhatnánk: átlépte saját árnyákát férfi csapatunk! Megannyi sikertelenség után, folyamatos fejlődést láthattunk, még akkor is, ha a kedvezőtlen sorsolás a legnehezebb ellenfeleket sodorta elénk. Majd jött egy idegenbeli győzelem a Pécs ellen és ez jelenthette a fordulópontot. A legutóbbi mérkőzésen pedig nemcsak nagyon fontos három pontot szereztünk az UVSE otthonában, hanem játékban is olyat nyújtott a csapat, amire már joggal lehettek büszkék a fiúk. A mai Miskolc elleni mérkőzésen várjuk a folytatást!
Dóczi hozta el a labdát a ráúszásnál és az első akció végén szépen kilőtte a hosszú sarkot, 1-0. Moravcsik védi az első miskolci lövést. A másodikhoz pedig már bravúr kellett. Rádlit állították ki, de Gólya elcsípte a kapás oldal felé tartó átadást. Tomozi a kiállított, Moravcsik védi az emberelőnyből leadott lövést. Gólyát állították ki, nem engedte elvégezni a szabaddobást, amiért még ötméterest is ítéltek, amit belőttek, 1-1. Dóczi harcolt ki emberelőnyt, Rádli pedig a sarokba vágta a labdát, 2-1. Újra Moravcsikot kell dicsérni, egy váratlanul kapura küldött labdát hárított. Eseménydús első negyedet zártak a csapatok. Jól játszunk, de Gólya fegyelmezetlensége nem hiányzott.
Moravcsik bravúrral kezdődött a második negyed. Berényi harcolt ki ötméterest. Szalai belőtte, 3-1. Lemaradtunk, megúsztak, gólt lőttek, 3-2. Újabb miskolci emberelőnyt védekeztünk ki. Sári blokkján halt el egy lövés, majd kiállították. Kiegyenlítettek, 3-3. Kimaradt az egyébként szépen megjátszott emberelőnyünk, az ellentámadásból padig gólt kaptunk. Először vezet a Miskolc, 3-4. Elpuskáztunk egy emberelőnyt, ellenfelünk viszont akciógólt lőtt, 3-5. Kár érte! Ádám Erik embereét állították ki, Gólya húzta a kapuba a labdát, 4-5. Térfélcsere.
Rádli lövése surrant be a kapus alatt a harmadik negyed kezdeteként, 5-5. Sajnos az ellentámadásból gólt kaptunk, 5-6. Emberelőnyből is Rádli volt eredményes, harmadik gólja, 6-6. Salamon, Rádlival közösen szerzett labdát. Aztán Moravcsik ütött kapufára egy nagy lövést. Jó védekezés emberhátrányban, Rádli ütötte el a labdát. Sári kiállítása után újabb Moravcsik bravúr. Hatvan százalékkal véd! Kihagytunk egy emberelőnyt. Moravcsik hátul biztos pont, az ő védésével ért véget a harmadik negyed.
Egri ötméteressel kezdődött a zárónegyed. Salamon gólja újra a vezetést jelentette, 7-6. Molnár Gergely éles szögből vágta a kapuba a labdát, 8-6. Centerből jött a válasz, 8-7. Ádám Erik fantasztikusan csavarta a labdát a sarokba 9-7. Molnár szerzett labdát, sajnos egy nagy helyzetünk kimaradt. Három és fél perccel a vége előtt kihagytunk egy emberelőnyt, talán lezárhattuk volna a mérkőzést. Helyette kiállítás és gól, 9-8. Moravcsik nagyon fontos védésének tapsolhattunk. Az ellentámadásból Rádli talált a kapuba, 10-8. Két perc a hátralévő idő. Rádli nagy szerelése emberhátrányban. Gólya lövése a kapufán csattant. Miskolci időkérés. Moravcsik sokadik védése! Gólya tette fel a pontot az i-re. Ragyogó akció végén lőtt a hálóba, 11-8. Moravcsik és Rádli versenyezhet a meccs embere címért, de az egész csapat dicséretet érdemel. Tovább tart a lendület! Szép győzelmet arattunk!
Mestermérleg:
Kemény Kristóf: Gratulálok az Egernek a megérdemelt győzelemhez. Nem játszottunk jól, egyértelmű, hogy ennél többre vagyunk képesek. Azon dolgozunk, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk.
Biros Péter: Mind a két csapat jól játszott, hasonló színvonalon. Örülök a győzelemnek, hiszen ahogy a mérkőzés előtt is fogalmaztam, a rájátszást tekintve kötelező volt megszerezni a győzelmet.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON férfi OB-I 26. forduló
ONE Eger - PANNERGY-MVLC-Miskolc
11 - 8 /2-1, 2-4, 2-1, 5-2 /
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
Játékvezetők:
Fodor Rajmund, ifj.Kenéz György
ONE Eger: Moravcsik-, Rádli 4, Ádám E. 1, Sári A., Tomozi, Berényi, Szalai 1, Dóczi 1, Salamon 1, Gólya 2, Molnár 1, Klebovicz, Biros V., Borbély. Vezetőedző: Biros Péter
PANNERGY-MVLC-Miskolc: Grieszbachner-, Almási, Oltean 2, Rossi 1, Ágh 1, Vismeg B., Tőzsér 2, Lövei, Várkonyi, Nyíri 2, Mészáros, Bikki-Petró, Szabó. Vezetőedző: Kemény Kristóf
Gól - Emberelőnyből: 4/6, ill.: 1/7
Gól - ötméteresből: 2/2, ill.: 1/1
Kipontozódott: Sári, ill:. Várkonyi
/Fotó: Balla Bence/