
Ilyen fontos Pécs elleni meccsünk még soha nem volt. Biros Péter minden eddigi mérkőzés után elmondta, hogy erre az ütközetre készülnek. Most már nyerni kell nincs mese! Még akkor is, ha nem a legjobb előjel Moravcsik Martin eltiltása, aki az elmúlt fordulóban, a Vasas elleni mérkőzés legvégén kapott cserés, plusz piroslapos kiállítást. Bízunk a fiúkban, lássuk rászolgálnak e a bizalomra.
Emberelőnyből szerzett vezetést a Pécs, 1-0. Salamon Ferenc egyenlített akcióból, 1-1. Hiába a Borbly védés, a sarokdobás után gólt kapunk, 2-1. Salamon mutatja az irányt, második akciógólja, 2-2. Kivédekezünk egy emberhátrányt, majd előnybe kerülünk de ez is kimarad. Bravó Salamon! Öt másodperccel a negyed vége előtt a kapuba vág egy szabaddobást, 2-3. A tét rányomja a bélyegét a mérkőzésre. Sok a hiba itt is, ott is. Viszont, Salamon valódi vezér, és ami megnyugtató, hogy Borbély Sándor hatvan százalékkal véd!
A második negyed elején is két lehetőséget puskázunk el, ráadásul az egyiket emberelőnyből. Kettőre sikerül növelni az előnyünket. Szalai passzásból Rádli lőtt akciógólt, 2-4. Berényit állítják ki, az emberelőnyt belövik a hazaiak 3-4. Sajnos kiegyenlít a Pécs, 4-4. Pedig azt hihettük, hogy a kétgólos vezetésünk megnyugtatólag hat a fiúkra. Vezet a Pécs, emberelőnyből szerzik a góljukat, 5-4. Térfélcsere.
Rádli egyenlít, miután Molnár Gergely elhozta a labdát a ráúszásnál, 5-5. Gólya emberét állítják ki és a Salamontól visszakapott labdát a sarokba lőtte, újra vezetünk, 5-6. Továbbra is kiélezett a csata, akciógólt lőnek a hazaiak, 6-6. Molnár Gergellyel szabálytalankodnak ötméterest érően, amit Salamon értékesít 6-7. Sárit rögtön utána kiállítják, az emberhátrányból gólt kapunk 7-7. Ádám Erik szerzi vissza a vezetést, megsüvegelendő akciógólt lő, 7-8. Emberelőnybe kerültünk, Biros Péter időt kér. A legjobbkor, mert Gólya megfogadta a tanácsokat és gólra váltotta az előnyt, 7-9. Három az előny! Molnár Gergely lőtt a hálóba, 7-10. Közelebb jönnek a hazaiak, 8-10. Tomozit állítják ki, amiből még közelebb jönnek, 9-10. Maradt izgalom a végére bőven!
A zárónegyed pécsi góllal kezdődik, 10-10. Gólya emberét állítják ki, Ádám Erik él a lehetőséggel, 10-11. Ádám Erikről állítják ki a védőjét, Salamon pedig az ötödik gólját lövi, 10-12. Négy perc van hátra. Piros lap a pécsi kispadnak. Emberelőny, Biros Péter időkérés. Borbély nagyon fontos védése! Csak úgy repkednek a kiállítások. Azonban egyik csapat sem lövi jól az emberelőnyöket. Gólya, Sudár után kipontozódik. Valamivel több mint egy perc van hátra. Most a pécsiek kérnek időt. Belőtték! 11-12. Még kihasználatlan emberelőnyök mindkét kapunál. Nyertünk! Óriási csata volt, kiélezett küzdelem!
Mestermérleg:
Biros Péter:
E.ON férfi OB-I, 17. forduló
PVSK-Mecsek Füszért - ONE Eger
11 - 12 /2-3, 3-1, 4-6, 2-2 /
Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda
Játékvezetők: Volt itt minden! Hétfőig örüljünk a győzelemnek, aztán majd a video alapján kiértékeljük. Most úgy érzem, hogy nagy szakmai értékelés teljesen felesleges lenne. A lényeg a győzelem, a három pont!
Kovács Soma, Petik András
PVSK-Mecsek Füszért: Gelencsér-, Aranyi 1, Drogoljub 1, Reisz, Volnhofer, Andrin 3, Kondor, Kókai, Lajkó 2, Holl 1, Némethy, Vidvonyec 1, Szabó 2, Maser. Vezetőedző: Rakonjac Zlatko
ONE Eger: Borbély-, Rádli 2, Ádám E. 2, Sári A., Sudár, Berényi, Szalai, Dóczi, Salamon 5, Gólya 2, Molnár 1, Tomozi, Biros V. Nagy K. Moravcsik cserés+piros lapos kiállítása miatt eltiltását tölti. Vezetőedző: Biros Péter
Gól - emberelőnyből: 6/12, ill.: 5/10
Gól - ötméteresből: -, ill.: 1/1
Kipontozódott: Reisz, ill.: Sudár, Gólya
/Fotó: Balla Bence, archív/