
Kétszer is vezettünk kettővel - kikaptunk eggyel

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Férfi csapat
- Találatok: 1622
Most már figyelnek az Egerre! A tabellán alattunk lévő csapatokat magabiztosan győztük le és voltak olyan barvúrgyőzelmek is, amire felkapta a szakma a tekintetét. Gondolunk itt elsősorban az OSC legyőzésére, vagy éppen a BVSC ellen nyújtott kiemelkedő játékért járó bajnoki pontokra. A Honvéd is az a kategória, ami a nagyon nehéz tételek közé sorolható. Az, hogy ezt a mérkőzést is háromesélyesnek ítélik, mindenképpen Tóth Kálmán együttesét dicséri, hiszen a fiúk kivívták nemcsak a figyelmet, hanem a tiszteletet is.
Óriási elánnal vetették a küzdelembe magukat a csapatok. Négy és fél perc elteltével már 2:2-t mutatott az eredményjelző. Nálunk Gólya és Baksa vette be Decker kapuját. Egy darabig az óriási gólok csatáját a két kapus bravúrjai törték meg. Baksa bomba a sarokban, majd egy kivédekezett kettős fór jelentette a 3:3-as első negyed végeredményét. Ami aggasztó Kovács Gábor két hibapontja. Neki nagyon vigyáznia kell, mert ha kipontozódik akkor nagyon hiányozni fog.
Gólya remek védekezésével és Murisic bravúros centergóljával kezdődött a második negyed, 4:3. Látványos előnymegjátszás, Klár befejezésével, kétgólos előny, 5:3. Két kiállítás, két Honvéd gól, újra döntetlen, 5:5. Hiába állt három ember a kapuban, Krijestorac megtalálta a rést, 6:5. Hol Decker, hol Grieszbacher mutatta be kapustudományát. Murisic második olyan gólja, amit érdemes lesz megnézni a visszajátszásnál! Egyenesen fantasztikus! 7:5. Térfélcsere, 7:6-nál. Remek mérkőzés!
Érdekesség, hogy a túlfűtött Deckert lecserélte a harmadik negyedre Szivós Márton. Két perc játék után fordított a Honvéd, 7:8. Jött azonban az ihletett formában játszó Murisic és egyenlített, 8:8. Egy kontra, majd emberelőny, és egy szerencsétlen védekezés, máris három gólos Honvéd vezetés, 8:11. Krijestorac révén zárkóztunk, 9:11.
Vissza lehet e innen jönni? Ez a kérdés a zárónegyedre. Rádli szerint igen, mert a kapuba bombáz, de gyors válasz a mi kapunkban is, 10:12. Egy elmaradt ötméteres, amit nem kaptuk meg, majd gól itt is, ott is, 11:13. Vitatható újabb ítélet, ami Gólya Noel kiállításával járt, 11:14. Hosnyánszkyt végleg cserével kiállították, Krijestorac belőtte a fórt, 12:14, majd Baksa is bevágott egyet, 13:14. 2:45 van hátra. Sárit elvesztettük, meg a reményt is, 13:15, habár még valamivel több mint két perc a játékidő. Lőrincz Bálint a második gólját lövi, 14:15. Harminchét másodperc! Kár érte! Csak egy kicsi hiányzott.
Mestermérleg:
Szivós Márton: Gratulálok a csapatomnak! Egerben nagyon nehéz mérkőzést nyerni. Ezért is nagyon értékes ez a győzelem.
Tóth Kálmán: Gratulálok a Honvédnak! A támadásaink úgy ahogy működtek, a védekezés azonban nem, a sok fegyelmezetlenség miatt. Hiányzott az a fajta koncentráció, amit egy ilyen meccs megkövetel!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON férfi OB-I, 17.forduló
Tigra ZF-Eger - EPS-Honvéd
14:15 /3:3, 4:3, 2:5, 5:4 /
Eger, Bitskey Aladár Uszoda, 700 néző
Játékvezetők:
Vogel Gábor, ifj. Kenéz György
Tigra-ZF-Eger: Krémer-, Rádli 2, Biros S., Sári, Gólya 1, Kovács G., Szalai, Baksa 3, Lőrincz B. 2, Murisic 3, Krijestorac 2, Klár 1, Dóczi, Grieszbacher. Vezetőedző: Tóth Kálmán
EPS-Honvéd: Decker-, Kevi, Hessles, Ekler B., Hosnyánszky, Fejős, Kiss B., Ekler Zs., Baksa J., Sugár, Simon, Nyíri, Manhercz Á., Farkas. Vezetőedző: Szivós Márton
Gól - emberelőnyből: 7/9, ill.: 8/12
Gól - ötméteresből: -
Kipontozódott: Sári, ill.: Hosnyánszky, Nyiri / mindkettő végleg cserével/
/Fotó: Lénárt Márton/