
Ország-világ láthatta ezt a remek győzelmünket

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Férfi csapat
- Találatok: 1398
Vajon most melyik arcát láthatjuk férfi együttesünknek? Hét remekbe szabott győzelme után két gyorsan elfelejtendő vereség. A BVSC ellen sem az esélyesek nyugalmával szállhatunk harcba, de nagyon várjuk az újabb bravúrt!
Remek első negyed! Nagyszerűen védekeztünk, élén kapusunkkal Grieszbacher Márkkal. Már 3:0-ra vezettünk, de sajnos túl könnyű síppal fújták a kiállításokat a játékvezetők. Rádli, Gólya és Sári, már két hibával állt. Baksa, Kovács Gábor szépségdíjas-, és Dóczi két remekbe szabott találatával 4:3-as vezetésünknél ért véget az első játékrész.
Olyan ötméterest kaptunk, amit máskor a mezőnyben sem fújnak szabálytalanságnak. Ezzel egalizált a BVSC. Már 9:2- volt a hibapontok aránya. Gólyát harmadszor is kiállították a második negyed felénél! Kihagytuk a helyzeteket, csak kapufákig jutottunk. Állandóan emberhátrányban játszottunk, csoda, hogy csak eggyel vezetnek a vendégek, meg köszönhető Biros Samunak, aki gólra váltott egy emberelőnyünket.
A harmadik negyed eleje Krijestorác góljairól szólt. Háromszor is betalált, de nem maradt adós a gólokkal Kovács Gábor, Rádli, és Szalai sem. Ennek köszönhetően két gólos előnnyel kezdhettük a véghajrát, 11:9!
Hiába a gyors vendéggól, Dóczi visszaszerezte a két gólos vezetést. Sárit sajnos elvesztettük, ő nagyon hiányzott a hátralévő több mint hat percben. Rendkívüli izgalmakat hozott a hátralévő idő. Volt, hogy három góllal vezettünk, volt, hogy "csak" kettővel, de ország-világ láthatta: remek győzelem volt! Dóczi, Kovács Gábor, Rádli és Murisic után, Baksa Benedek biztosította be az utolsó támadás érdektelenségét. Jó propaganda volt ez a vízilabdának, jó propaganda volt ez az egri pólónak! Szép volt fiúk!
Mestermérleg:
Kemény Kristóf: Gratulálok az Egernek, hiszen megérdemelt győzelmet arattak. Mondhatjuk, hogy szinte végig dominálták a találkozót, a vereség oka az, hogy tizenhat gólt kaptunk.
Tóth Kálmán: Nagyon erős csapatot győztünk le, hittünk magunkban, ami ezt a sikert megalapozta. Fantasztikus este volt, nagyszerű csapatom van.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON férfi OB-I, 15. forduló
Tigra-ZF-Eger - BVSC-Zugló
16:14 /4:3, 1:3, 6:3, 5:5/
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
Játékvezetők: Vogel Gábor, Kollár György
Tigra-ZF-Eger: Krémer-, Rádli 2, Biros S. 1, Sári, Gólya, Kovács G. 3, Szalai 1, Baksa 2, Lőrincz B., Murisic 1, Krijestorac 3, Klár, Dóczi 3, Grieszbacher. Vezetőedző: Tóth Kálmán
BVSC-Zugló: Györke-, Tátrai 1, Csapó 3, Szilárdi, Nagy M. 1, Csacsovszky A., Mészáros Cs., Gyárfás 3, Kovács P. 1, Gál 3, Szabó II., Batizi 1, Mészáros M. 1, Gyapjas. Vezetőedző: Kemény Kristóf
Gól - emberelőnyből: 12/3, ill.: 14:6
Gól - ötméteresből: 2/2, ill.: 2/2
Kipontozódott: Gólya, a 15. percben, Sári, a 25. percben, Lőrincz B. a 28. percben, ill.: Szabó II, a 28. percben
/Fotó: Lénárt Márton/