A lányok felkészülését is segítette a Color Kupán való részvétel
- Írta: Kis Szabó Ervin
- Utánpótlás
- Találatok: 1443
Sallai Bea az Egri Vízilabda Klub utánpótlás edzője arról értesítette honlapunkat, hogy a 2013-15-ben született leány csapat tagjai is részt vettek a kazincbarcikai uszodában megrendezett Color kupán. Mint elmondta kitűnő körülmények között, remekül szolgálta a felkészülésüket a közelgő bajnokságra. Igaz, csak fiúkkal tudtak mérkőzni, de még így is szép eredményeket értek el. A hosszú nyári, sokszor megterhelő edzéseket felváltó mérkőzéseket nagyon élvezték a csapat tagjai, fogalmazhatunk úgy is, hogy öröm vízilabdát mutattak be. Közben bizonyságot tettek arról, hogy a bajnoki rajtra készen állnak.













