Szegeden a hőséggel is dacoltak a legkisebb úszóink!
- Írta: Kis Szabó Ervin
- Utánpótlás
- Találatok: 1281
Mint arról Sallai Bea utánpótlás edzőnk tájékoztatta honlapunkat, a hétvégén Szegeden, Regionális Delfin úszóbajnokságon vett részt az Egri Vízilabda Klub hét, 2016-2017-ben született leány és fiú versenyzője. Bajzáth Eleni, Goffa Liza, Kishegyi Réka, Varga Zsuzsanna, Gömöri Dániel, Hídvégi Bence, Snobel Noel. A fiataloknak nemcsak az ellenfeleket kellett legyőzni, hanem ebben a rekkenő forróságban mondhatjuk, hogy önmagukat is.
Mint a beszámolóból megtudhattuk, nagyon ügyesek voltak a kicsik. A kétnapos verseny komoly kihívást jelentett számukra, hiszen mindkét nap helyt kellett állniuk és sokszor át kellett lépni a komfortzónájukat is. Ezért külön dicséret illeti őket, kitartásukért, hozzáállásukért. Külön köszönet jár a szülőknek is, akik végig támogatták gyermekeiket.
Az elért eredményekre igazán büszkék lehetünk. Annak ellenére, hogy ezek a gyerekek elsősorban vízilabdázók, számos aranyérem mellett, több okleveles helyezést is elértek. Jár nekik a gratuláció, remek alapokat szereztek későbbi sportkarrierjükhöz!

Eredmények:
50 méter fiú pillangó: első Gömöri Dániel, 100 méter fiú gyors: első Gömöri Dániel, 50 méter fiú hát: első Gömöri Dániel, 50 méter fiú gyors: első Gömöri Dániel.
100 méter fiú mell: első Snóbel Noel, 100 méter fiú gyors: második Snóbel Noel, 50 méter fiú mell: első Sóbel Noel, 50 méter fiú gyors: második Snóbel Noel.
100 méter fiú mell: hatodik Hídvégi Bence, 50 méter fiú mell: hetedik Hídvégi Bence, 50 méter fiú gyors: negyedik Hídvégi Bence.
100 méter leány mell: hatodik Goffa Liza, 50 méter leány hát: hatodik Goffa Liza, 50 méter leány gyors: tizedik Goffa Liza, 50 méter leány mell: kilencedik Goffa Liza
100 méter leány mell: kilencedik Kishegyi Réka, 50 méter leány mell: hatodikKishegyi Réka, 50 méter leány gyors: ötödik Kishegyi Réka.
100 méter leány gyors: kilencedik Varga Zsuzsanna, , 50 méter leány mell: tzenkettedik Varga Zsuzsanna, 50 méter leány gyors: tizenegyedik Varga Zsuzsanna.
100 méter leány mell: tizedik Bajzáth Eleni, 50 méter leány mell: tizenegydik Bajzáth Eleni, 50 méter leány gyors: tizenharmadik Bajzáth Eleni.

A csapat tagjai remekül szerepeltek a vegyes váltókban is, hiszen négy első helyet szereztek és minden számban elindulva további értékes helyezéseket értek el.















