
Nagy szurkolótábora van utánpótlás csapatainknak. Elsősorban a szülők, nagyszülők, családtagok, de a barátok, az iskolatársak is rendszeresen feltünnek a lelátókon, nem egyszer parázs hangulatot teremtve. Így van ez nemcsak a hazai medencék szélén, hanem idegenben is. Ezen a hétvégén Szegeden, a fővárosban, és Debrecenben szurkolhattak a jövő reménységeinek. Sikerek és csalódások egyaránt előfordultak, de ez minden sportág velejárója. Ime az eredmények:
Fiú Ifjúsági Országos Bajnokság:
Szegedi Vízipóló Suli - ONE Eger
9-8 / 2-1, 2-2, 2-1, 3-4 /
Góllövők: Szűcs Huba 3, Moldisz Milán 2, Biros Vince 2, Darvas Zalán 1.
Edző: Tóth Kálmán: Sajnálatos betegségek beleszóltak az összeállításba. Azonban nem ezért vesztettünk. Meg kell tanulnunk nyerni, még akkor is, amikor a kiállítási arány nagyon elbillen - nem a mi javunkra. Ezzel azonban nem akarok foglalkozni. Azzal pedig már kötelességem, hogy baj van a helyzetkihasználásunkkal. A koncentrációnkon is van mit javítani, hiszen a sokadik meccsen veszítünk az utolsó másodpercekben. Így volt ez Szegeden is, ahol két másodperccel a vége előtt lőtték a hazaiak a győztes gólt.
Fiú Serdülő Országos Bajnokság:
Szegedi Vízipóló Suli - ONE Eger
14-6 / 3-1, 3-1, 4-2, 4-2 /
Góllövők: Moldisz Milán 3, Juhász Máté 1, Kármán Barnabás 1, Darvas Zalán 1.
Edző: Sántavy Máté: Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy nem volt egy magas színvonalú mérkőzés. Az a csapat nyert, amelyik egy kicsivel komolyabban vette a találkozót, és ezek nem mi voltunk.
Fiú Gyermek Országos Bajnokság:
Szegedi Vízipóló Suli - ONE Eger
13 -9 /2-3, 3-3, 4-2, 4-1 /
Góllövők: Juhász Levente 2, Szabó-Medve Boldizsár 2, Polyák Csongor 1, Huszár Erik 1, Hugyina Márk 1, Szabó Csanád 1, Huszti Gergő 1.
Edző: Sántavy Máté: A hiányzók ellenére, amíg a fiúk bírták fizikailag, addig meccsben voltunk. Sajnos a végére elfáradta. Nem szabad csüggedni, lesz javítási lehetőség.
Leány Ifjúsági Országos Bajnokság:
BVSC - ONE Eger
8 - 12 / 2-4, 2-5, 2-2, 2-1 /
Góllövők: Horváth Luca 3, Lendvai Natasa 3, Horváth Zsófi 2, Urbin Zsófi 1, Borsos Blanka 1, Zölde Zorka 1, Nagy Emma 1.
Edző: dr. Sike József:
Leány Serdülő Országos Bajnokság:
BVSC - ONE Eger
7 - 10 / 1-1, 2-2, 0-3, 4-4 /
Góllövők: Gyetván Réka 4, Tomori Gréta 2, Urbin Zsófi 2, Baranyai Zille 1, Nagy Brigitta 1.
Edzők: Sallai Bea, Kelemen Attila: Gratulálok a lányoknak. A fegyelmezett játék ezt hozza. Minden dicséretet megérdemel a csapat!
Leány Gyermek Országos Bajnokság:
BVSC - ONE Eger
10 -9 /2-2, 1-1, 4-3, 3-3 /
Góllövők: Ridzyk Vivien 3, Fajcsák Zorka 3, Habzsánszky Petra 2, Nagy Brigitta 1.
Edző: Sallai Bea: A mérkőzés végig szoros volt, de végül alulmaradtunk.Az elején kicsit kapkodtunk, nehezen állt össze a támadásunk, a védekezésben is hibáztunk. Jó lett volna pontot szerezni, de tanulni kell a hibákból és javítani.
Észak-Kelet magyarországi Gyermek III. Bajnokság
ONE Eger - Nyíregyháza
20 - 5 / 6-0, 6-1, 7-4, 1-0 /
Góllövők: Széles Benett Kende 4, Gömöri Levente 4, Szécsi Zénó 4, Pelyhe Szabolcs 3, Gólya Miron 3, Tóth Ábel 1, Molnár Fruzsina 1.
Edző: Kovács Gábor
Civis Póló Vízilabda SE - ONE Eger
8 -10 /2-2, 3-2, 3-4, 0-2 /
Góllövők: Szécsi Zénó 4, Gólya Miron 3, Pelyhe Szabolcs 2, Bolyki Bence 1.
Edző: Kovács Gábor: A Nyiregyháza ellen fegyelmezett, szép játékkal sikerült magabiztos győzelmet aratni! Rögtön utána következett a Debrecen elleni mérkőzés, ahol érződött a fáradtság. A helyzetkihasználásokban nem volt meg a pontosság és a védekezésben is voltak lemaradások. Mindezek ellenére megvolt a kellő harcosság és akarat, amivel ha egy kicsit nyögvenyelősen, de sikerült nyerni. Gratulálok a csapatnak ehhez a hétvégéhez.